Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség az egykori megasztáros ellen, aki akár 15 év letöltendő szabadságvesztést is kaphat, de az ítéletet nem a börtönben, hanem házi őrizetben várja.
„Őszintén megmondom, kicsit megijedtem, amikor megtudtam, hogy Dávidot kiengedték. Fogalmam sincs, hogy a gyerekeink szempontjából hogyan kezeljem ezt a helyzetet, hogy egy olyan emberrel kell találkozniuk, akit igazán nem is ismernek. Ez a gondolat számomra ijesztő. Tudom, hogy ez csúnyán hangzik, de amikor megtudtam, hogy bent marad a börtönben, akkor egy kicsit örült a lelkem, de most nem vagyok boldog” – nyilatkozta a volt feleség a Borsnak.
Fekete Dávidnak és az asszonynak két ikergyermeke is van, akik az énekes letartóztatása óta csak egy videóhívásban látták apjukat.
„Az ikrek számára Dávid sajnos idegen. Ettől függetlenül gyakran veszek elő régi képeket, abból az időszakból is, amikor megszülettek és próbálok nekik mindig mesélni történeteket, illetve mindig megmutatom a fotókon az apukájukat is. Nem tudom, ez hosszú távon mennyit jelentett, de én próbáltam és próbálok mindent megtenni, hogy a gyerekek boldog kisgyerekként nőjenek fel” – emelte ki a nő a lapnak.
„A jogerős ítéletben szabályozva van a kapcsolattartás, aminek természetesen maradéktalanul eleget fogok tenni,
tehát Dávid több mint egy év után élőben találkozhat a gyerekeivel. Ugyanakkor őszintén megmondom, hogy nagyon kevés esélyt látok arra, hogy Dávid a biológiai apaságon túl, igazi apjuk legyen a fiúknak. A gyermekvállalás felelősséggel jár és a gyerekeknek szükségük lett volna az apjukra. Szomorú vagyok, hogy ez nem így lett” – tette hozzá.