“Ebédmeghívás? Köszöni szépen, de nem, előbb a hasznos dolgok” – Palkovics László ezzel utasította el másfél éve, 2020 szeptemberében Freund Tamás ebédmeghívását az Akadémiára, miután az MTA elnöke éles konfliktust robbantott ki a kutatói pályázatok szakmai zsűrije által jóváhagyott, de az innovációs miniszter által néhány ponton megváltoztatott rangsor miatt. Freund Tamás ezért szeretett volna tisztázó megbeszélést – fehér asztal mellett. (Jegyezzük meg: Palkovics László akkor 320 döntés esetében mindössze 9 alkalommal bírálta felül a rangsorra tett javaslatot, ráadásul az MTA korábbi elnöke, Pálinkás József előterjesztése alapján változtattak a szabályozáson, ami a felülbírálatot illeti.)
Ilyen előzmények után találkozott ma az Akadémián Palkovics László immár technológiai és ipari miniszterként Freund Tamással, hogy egy kávé keretében folytassanak megbeszélést a TIM és az MTA együttműködési irányairól – legalábbis ez derül ki a Technológiai és Ipari Minisztérium Facebook-oldalára kitett posztból.
Eszerint, “Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Magyar Tudományos Akadémia korábbi felkérésére a mai napon munkamegbeszélést folytatott Freund Tamással, az MTA elnökével. A tárcavezető új feladatkörében is kulcskérdésnek tartja a magyar tudás és ötletek gyakorlati hasznosítását” – írják.
A hazai hozzáadott érték jelentős növelése az eredményes technológia- és iparfejlesztés, a világméretű kihívásokhoz való alkalmazkodás alapja. Általa erősíthetők meg önellátási képességeink és a gazdaság válságállósága, így ez a magyar emberek biztonságának és javuló életminőségének egyik legfontosabb garanciája a TIM szerint.
Hosszútávú együttműködési megállapodás az MTA-val?
Palkovics László mindezek érdekében hosszú távú együttműködési megállapodás megkötését kezdeményezte az MTA és a TIM között, és “a felvetés kedvező fogadtatásra talált” – tudatták a Facebookon. A tárca szerint a közös munka mellett szól, hogy a Technológiai és Ipari Minisztériumhoz tartoznak az iparfejlesztést meghatározóan támogató alkalmazott kutatási intézmények és technológiai platformok is.
MTA: Az Akadémia kész “egyedülálló” szakértői kapacitásával segíteni…
Az Akadémia Facebook oldalán a “Palkovics László, a TIM minisztere látogatást tett az MTA elnökénél” címmel posztolt a találkozóról. Az MTA tudatta: “Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA Székházában fogadta Palkovics Lászlót, a Technológiai és Ipari Minisztériumot vezető minisztert 2022. június 1-jén. A minisztert elkísérte Koncz Zsófia miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár, valamint Gulyás Tibor stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár” – írták.
A találkozóról az Akadémia tudatta: a miniszter látogatásának célja annak egyeztetése volt, hogy az MTA mely területeken tudja tudományos tanácsadói munkájával támogatni a Technológiai és Ipari Minisztérium szakpolitikai céljainak megvalósítását.
A találkozón Palkovics László bemutatta a TIM célkitűzéseit a következő kormányzati időszak legfontosabb szakmapolitikai céljait, így a minisztérium energia- és klímapolitikai, valamint környezetvédelem fejlesztésével kapcsolatos kezdeményezéseit. Freund Tamás pedig bemutatta az MTA tudományos tanácsadói rendszerét. Elmondta, hogy az egyes célterületek kijelölése után az Akadémia kész egyedülálló szakértői kapacitásaival segíteni a minisztérium szakpolitikai javaslatainak kidolgozását – közölték az MTA Facebook-oldalán.