A koronavírus omikron variánsának jellemző tünetei közé tartozik a torokfájás, az orrfolyás, fejfájás, fáradtság, megváltozott szaglás, az alacsony étvágy és a fülfájás. Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója az ATV Start című műsorában megerősítette, hogy enyhe tünetek között zajlik az omikron-fertőzés, kiemelendő, hogy a megváltozott szaglás is nagyon ritkán tapasztalható az új variáns esetében. Általában a náthához hasonló tüneteket produkálnak a betegek.
Egyre nagyobb terhet jelent a háziorvosok számára a betegek ellátása, hiszen a korábbi változatok ideje alatt sokkal többen kerültek kórházba, most viszont az enyhébb tünetek miatt ez leredukálódott. A légúti betegségek tombolnak jelenleg, így az orvos elmondása szerint január végén, február elején ismért egy csúcsidőszakkal kell számolniuk a háziorvosoknak.
Komáromi Zoltán, a DK egészségügyi szaktanácsadója elviselhetetlen leterheltségről beszél, Békássy szerint a modern alapellátásban és a fekvőbeteg ellátásban sem szembesültek még korábban azzal, hogy ekkora mennyiségű beteg ellátására kerüljön sor, így az adminisztrációs terhek csökkentésére tett javaslatot a Háziorvosok Online Szervezete. Ezek jellemzően az ellátásszervezést segítő gyakorlatok lennének, több időt hagyva így a kezelésre.
Békássy Szabolcs úgy gondolja, hogy az ötödik hullám más megközelítésmódot követel meg a betegektől és az orvosoktól is, így azt javasolja, hogy aki légúti tüneteket tapasztal magán, az semmiképp se menjen társadalmi, munkahelyi vagy iskolai közösségbe a tünetek fennálltáig.
Az orvos szerint megbízhatóak a patikában vásárolható gyorstesztek, valamint nagy jelentőséget tulajdonít nekik az előszűrés és a háziorvosok tehermentesítése szempontjából. Az egészségügyi szakemberek is tisztában vannak az oltás okozta társadalmi ellentétekkel, viszont Békássy kiemelte, hogy gyakorló orvosként tapasztalja, hogy valóban védelmet nyújt a vakcina a súlyos megbetegedéssel szemben, még az omikron esetében is.
Február 15-től lép életbe az oltási igazolvány, bár kérdéses, hogy mi az eljárásmód a kétszer oltott, majd fertőzésen átesett betegek esetében. Az orvos szerint megemlítendő, hogy két fontos szabályozást kellett egy platformra hozni, az oltási igazolványról szóló kormányrendeletet, valamint az ismétlőoltások beadásáról szóló, Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott határozatot, amelynek lényege, hogy 4-6 hónapnak kell eltelnie az ismétlőoltás felvételéig. Ezért van egy olyan passzusa a kormányrendeletnek, amely kimondja, hogy aki az alapimmunizálást követően betegszik meg, 6 hónapos türelmi időszakot kap a harmadik oltás felvételére. Ehhez azonban az kell, hogy a háziorvos vagy bármelyik egészségügyi szolgáltató a járványügyi szakrendszerben jelentse a megbetegedést, így az megjelenik az elektronikus szolgáltatási térben is – magyarázta.
atv.hu