„Nem úgy megyek Amerikába, hogy nyitott ajtók várnak, és azon csak át kell menni, hanem egy ismeretlen világba megyek. Sok barátom van, ismerőseim, ők visszavárnak, segítenek, ahol tudnak. De nincsenek szerződéseim, gyakorlatilag munkát keresni megyek” – idézi a Telex az interjút.
Szász elmondta, hogy, bár „rohadt nehéz” neki a távozás, hiszen ő már élt Amerikában, ám akkor visszajött, mert „szereti ezt a helyet még most is,” de „eljött az a pillanat, amikor elindul.”
Ennek okai közül a rendező két dolgot említ: Az SZFE-ről való távozását és egy február 5-én történt incidenst.
Akkor rendőrök tartottak razziát Szász János otthonában, a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpárról készülő dokumentumfilm körüli konfliktus kapcsán.
„Nem is az engem és a feleségemet ért inzultusról beszélek, nem is arról, hogy mindketten 40 fokos lázasak, covidosok voltunk. Hanem arról, hogy van egy 8 éves gyerekem, van egy 15 éves gyerekem, és azt a képet, amikor pisztollyal felmennek a két gyerekemhez a hátam mögött megbeszélni, hogy az apádnak hol vannak az eszközei, és azt a képet, amikor a kisebbik fiam az üvegajtó mögött nézi, hogy mi történik a szüleivel, azt én nem felejtem el. És nem is fogom, akarom, tudom megbocsátani”
– hangzott el a művésztől.
„Ahogy néztem a kisfiamat az üveg mögött, ott megfogalmazódott bennem, hogy én itt nem vagyok a helyemen, ha ez megtörténhet velem” – szögezte le Szász.
A korábbi, egyetemi tanári posztjából való távozásainak okairól azt mondta: „végignéztem azt a honfoglalást, amiben a honfoglalók ugyanezeken az egyetemi helyeken tanultak, és minden nosztalgia nélkül döntötték le, taposták el ezt az egyemet.”
Hozzátette azt is, hogy az esetről beszélt Vidnyánszky Attilával is, de úgy érezte, hogy a másik oldal nem akart tárgyalni.
atv.hu