Az időskori demencia, azaz szellemi és fizikai leépülés hátterében az esetek 80 százalékában az Alzheimer-kórt (Alzheimer Disease – AD) szokás említeni. A betegség a 20. században, a várható élettartam növekedésével vált egyre gyakoribbá. Az életkor előrehaladtával mind súlyosabbá váló agyi betegség kialakulásában örökletes tényezők is szerepet játszhatnak. Ugyanakkor a szakemberek nem győzik hangsúlyozni az életmód ennél is nagyobb jelentőségét, hiszen az Alzheimer-kór tekintetében erősen hajlamosító tényezőnek bizonyulnak olyan, ereket károsító „civilizációs betegségek”, mint az elhízás, a diabétesz, a magas vérnyomás, illetve koleszterinszint.
Az Alzheimer-kór előfordulása az életkor előrehaladtával nő, de nem természetes következménye az öregedésnek: 65 év felett az emberek 5 százalékát, 85 év felett az 50 százalékát érinti. A betegségnek négy stádiumát különböztetik meg – a folyamat fokozatosan tart az enyhe feledékenységtől a teljes leépülésig. Az Alzheimer-kór esetén a központi idegrendszerben gyulladások és kóros elváltozások jönnek létre az amyloid nevű fehérjék túlzott elszaporodása folytán, s mindez az agyi idegsejtek közötti kapcsolatok megszűnéséhez, illetve az idegsejtek pusztulásához vezet. Ennek következtében romlik a beteg memóriája és gondolkodási képessége, egészen addig, míg a legegyszerűbb hétköznapi feladatokat sem képes már elvégezni.
Hosszú ideje folynak orvosi kutatások a betegség pontos kiváltó okának és gyógymódjának felderítésére. Nemrég az Index adott hírt arról a Radiology szaklapban közölt cikkről, miszerint ígéretes eredmények születtek az Alzheimer-kór korai stádiumának gyógyításával kapcsolatban a Nyugat-virginiai Egyetemen. A kutatók MRI-felvételekkel bizonyították, hogy a különböző agyi területek fókuszált ultrahangos kezelése javulást eredményezhet a betegek állapotában. Már a puszta ultrahangkezelés is gyógyulási folyamatokat, az amyloidszintek csökkenését (az ún. plakkok oldását) stimulálta az agyban. Másrészt a kutatók fő célja az, hogy az agyi érfalakon keresztül – a vér-agy gát ultrahangos megnyitása révén – gyógyszereket juttathassanak mélyen fekvő agyi területekhez, ami számos betegség kezelésében előrelépést jelentene.
Nem csak az ultrahangos kezelésre jellemző, hogy az Alzheimer-kór kezdeti stádiumában ad reményt. Köztudott, hogy a 3. vagy 4. stádiumban már nem visszafordítható a betegség folyamata. Ellenben ha időben észreveszik, akkor rendkívül pozitívan be lehet avatkozni a kór további alakulásába – s ezáltal nemcsak a beteggel tesznek jót, hanem a hozzátartozóival is. Ha a családban már volt ilyen megbetegedés, akkor 40 éves kor felett különösen ajánlott rendszeresen eljárni neurológiai vizsgálatokra. Bár a magyar egészségügyben a passzív-lemondó hozzáállás az általános, azaz az érintett beteg kap némi gyógyszert, aztán a hozzátartozók gondjaira bízzák őt, a világban léteznek már hatékony kognitív terápiák a – lehetőleg minél korábban felismert – betegség stabilizálására, sőt az érdemi állapotjavításra is – magyarázta lapunknak dr. Bohács Krisztina intelligenciakutató, a GEM Tanulási Központ szakmai vezetője.
Ugyanakkor a szakemberek nem győzik hangoztatni, hogy az idős kor nem feltétlenül vezet szenilitáshoz – még akkor sem, ha ezt netán az agy kóros elváltozásai is indokolnák. Ennek egyik ékes bizonyítékaként emlegetik azt az „apáca-kutatást” (Nun Study), amelyet a Minnesotai Egyetemen kezdtek el 1986-ban David Snowdon epidemiológus vezetésével. A követéses vizsgálatban – melynek során a kutatók az egészséges öregedést tanulmányozták 15 éven át – összesen 678 római katolikus apáca vett részt, akik 75–104 év közöttiek voltak. Az alanyok többsége abba is beleegyezett, hogy az agyát a halála után tudományos céllal megvizsgálják.
Az apácák a Notre Dame Tanítórendhez tartoztak, felsőfokú végzettségük volt, iskolákban, óvodákban tanítottak, szellemi és fizikai értelemben egyaránt aktív életet éltek, feszes napi időbeosztásban, hasonló táplálkozási és életviteli szokásokkal. A kutatók azt vizsgálták, mi az oka annak, hogy az apácák rendkívül magas kort érnek meg, és mennyire érinti őket a demencia, illetve az AD problémája.
„A boncolások során a kutatók legnagyobb döbbenetére az derült ki, hogy számos apáca agya az előrehaladott AD állapotát mutatta, viszont az aktív életvitelük folytán, a »use it or lose it« (használod vagy elveszíted) elv alapján nem fejlődött ki náluk tünetileg az AD. Tehát számtalan olyan eset van, amikor orvosi szempontból az agy mutat ugyan kóros elváltozást, de az illető életében egy szemernyi nem érzékelhető a betegségből” – jegyezte meg Bohács Krisztina.
A jelenség okaként több tényezőt neveztek meg a kutatók: először is az apácák naponta kora reggeltől egészen az esti lefekvésig aktív életet élnek a közösségben. Van egy olyan relatíve szigorú napirend, ami tartalmaz egyebek mellett elmélyült imádságokat, szövegmemorizálást (ez a fajta rögzítés a memória aktív használatát jelenti), kártyázást, puzzle-kirakást, rendszeres testmozgást, munkavégzést stb.
Másrészt a kutatók átvizsgálták az apácák saját kézzel írt önéletrajzait, melyeket 60 évvel korábban, fiatal lányokként írtak a fogadalomtételük előtt. „Kiderült, hogy akik a leginkább védettek voltak az AD ellen – még ha az agyukban jelen is volt a kór, szellemileg friss állapotban maradtak halálukig –, már a fiatalkori önéletrajzukban is nagyon erősen jellemző volt rájuk a pozitív életszemlélet, a pozitív várakozás, illetve ennek megfelelően a pozitív szavak mennyisége – mindez rendkívül összefüggött azzal, hogy az apácák meddig és milyen minőségű életet éltek. Nagyon meghatározó volt ebből a szempontból a szövegek ötletgazdagsága is („idea density”), ami a nyelvi kifejezőkészségre utal: ide tartozik a fogalomhasználat, a szókincs, a mondattani, nyelvtani szerkezetek összetettsége, ami szorosan összefügg a logikus gondolkodással és a műveltséggel. Tehát a pozitív életszemlélet és a nyelvi készségek, valamint az iskolai végzettség egyértelműen megmutatták, hogy ki meddig fog élni, és milyen lesz idős korában a mentális állapota” – tette hozzá az intelligenciakutató. Azaz nem mindegy, milyen mentális fejlettségi szintről indul a hanyatlás, hiszen eleve óriási tartalékokkal rendelkezhet az, akinek erős az agyi plaszticitása.
A kutatásból – amely a pozitív pszichológia és a boldogságkutatások egyik hivatkozási alapjává vált – az is kiderült, hogy míg a pozitív érzelemvilágú apácák 54 százaléka érte meg a 94. évét, ráadásul nagy eséllyel jó szellemi kondícióban, addig a legkevésbé boldogoknak csak a 15 százaléka. A kutatók megállapították azt is, hogy a legboldogabb apácák hosszú élettartamának egyik oka lehet a nagyfokú autonómia: hogy élvezték, amit életükben tettek, és mélyen elkötelezettek voltak az életcéljaikat illetően. A kevésbé boldog apácákat inkább a kötelességtudat vezérelte, és kevesebb figyelmet fordítottak arra, hogy az életükben örömöt és értelmet találjanak.
Nem mellékesen a mentális állapotot vizsgáló boldogságkutatások is azt mutatják, hogy a pozitív beállítottságú, hálás szívű emberek sokkal jobban kezelik a stresszt, a konfliktusokat, és erősebb immunitással is rendelkeznek a betegségekkel, fertőzésekkel szemben – jegyezte meg Bohács Krisztina.
Részletek a Hetek pénteken megjelent számában.