Hirdetés
Itthon

Februári vagy tavaszi kormányátalakításra készülhetnek a miniszterek?

Csuhaj Ildikó

Egyre több kormányközeli forrástól lehet hetek óta hallani, hogy jövőre, februárban vagy tavasszal kormányátalakítás jöhet. A fideszesek közt is keringő információk szerint a miniszterelnök névtáblát cserélhet az EMMI-nél. Minden más, az esetleges kormányátalakításról keringő kombinációval kapcsolatban forrásaink rendkívül óvatosak, a miniszterelnök nem szokta előre kiteríteni a lapjait.

Hirdetés

Orbán Viktor júniusban nyilatkozott az atv.hu-nak a kormányátalakítással kapcsolatban. Akkor a miniszterelnök arra, hogy Trócsányi László igazságügyminiszter azért távozik a kormányból, mert EP-képviselő lesz, rajta kívül tervez-e más miniszteri poszton is változtatást, azt mondta: Nem. Úgy van vele, hogy “nix ugri bugri”.

Korábban Orbán Viktor kifejtette azt is, hogy a kormányzati stabilitást nagy értéknek tartja. 

Ugyanakkor hetek óta hallani arról kormányközeli körökben, hogy a miniszterelnök februárban vagy tavasszal változtathat a kormány névsoron. A leginkább azt valószínűsítik, hogy a jövő év változást hoz az EMMI élén, Kásler Miklós távozik.

Orbán Viktor miniszterelnök ugyanakkor kifejezetten elégedett Szijjártó Péterrel és Gulyás Gergellyel – erősítették meg egybehangzóan forrásaink. Azért is, mert a keringő hírek róluk is szólnak, nem arról, hogy meg kell kellene válniuk a miniszteri bársonyszéktől, és nem is a “lefokozásukról”.

Velük kapcsolatban a legmeglepőbb kombinációk egyike, hogy az egészségügy és az oktatási szféra miatt a legnagyobb kihívást jelentő EMMI miniszteri feladataival állítólag a mostani kancelláriaminisztert bízná meg a miniszterelnök.

Ezt a terjedő információt még “érdekesebbé” teszi, miszerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lenne a legesélyesebb a kancelláriaminiszterségre, őt pedig Magyar Levente külügyi államtitkár követné a KKM élén.

Ilyen verziókat lehet hetek óta különböző csatornákon hallani, de volt olyan forrásunk, aki mindezt egyszerűen “rossz viccnek” nevezte.

A kormányátalakítás szerkezeti változtatásokat is előidézhet – a hírek e vonatkozásban az EMMI-ről szólnak leginkább, a legnagyobb eséllyel itt módosulhat az államtitkárságok sora.

Korábban az a hír jelent meg, hogy Benkő Tibor év végéig távozik a honvédelmi tárca éléről, ezt a miniszterelnök sajtófőnöke cáfolta. Forrásaink azt valószínűsítik, hogy ő jövőre is marad. Fideszesek nyáron a parlamenti folyosókon nem tartották kizártnak, hogy ha Benkő Tibor távozna, Németh Szilárd lehetne az új miniszter. Viszont a honvédelmi államtitkárt most ősszel erősítette meg a Fidesz tisztújító kongresszusa a párt-alelnöki poszton, a miniszterelnök számára pedig elvi kérdés az “egy poszt egy ember”.

Pintér Sándor belügyminiszter a hírek szerint kitölti a parlamenti ciklust. Korábban napvilágot láttak olyan hírek, hogy az ő távozása esetén a miniszterelnök Kocsis Mátét tartaná a legalkalmasabbnak a belügyminiszteri posztra, viszont a Fidesz parlamenti frakcióvezetője forrásaink szerint nem igazán ambicionálja a miniszterséget, így ha lesz is változás, az a legvalószínűbb, hogy belügyi államtitkári poszton számítanak rá.

Azt, hogy kormányátalakítás jön jövőre, több forrásunk is megerősítette. A minisztercserékről keringő információkkal azonban rendkívül óvatosak. Különösen, hogy arról is hallani híreket, változhat Rogán Antal titulusa. Befolyásos kormányzati források állítják, a kabinetminiszter szerepe akkor változik, ha ő maga szeretne valamilyen változást.

A kormányoldalon egybehangzó vélemény: ha lesz is bármilyen személycsere a kormányban jövőre, arról a miniszterelnök bizonyosan nem teríti ki a lapjait hónapokkal előre, másrészt, az utolsó pillanatban is változtathat a miniszteri sort illetően – teszik hozzá.

Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek