Orbán Viktor a közös nemzetközi sajtótájékoztatón azt mondta: Heinz-Christian Strachéra és pártjára volt szükség ahhoz, hogy az osztrák álláspont bevándorlásellenessé változzon, és szimpátiával figyelje a magyar határvédelmet.
Arról is beszélt, hogy szeretnék, ha olyan változások történnének Európában, mint amilyenek Ausztriában történtek. Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép kormányzópárt együttműködik a jobboldali, hazafias párttal, miért ne történhetne meg ez európai szinten is – vetette fel, úgy fogalmazva, hogy ami Bécsben működik, az Brüsszelben is működőképes lehet.
A találkozón egyetértés volt abban is, hogy a keresztény kultúrának elsőbbséget kell adni – mondta Orbán Viktor.
Orbán Viktor a sajtótájékoztatón elmondta: „a magyar miniszterelnököt a magyar választópolgárok bízzák meg, Weber elnök pedig azt mondta, a magyarok szavazatával nem akar az Európai Bizottság elnöke lenni. Ezek után a magyar miniszterelnök nem kerülhet abba a helyzetbe, hogy egy olyan embert támogat, aki így nyilatkozik.”
A miniszterelnök hozzátette: még keressük a megfelelő jelöltet.
Nem centralizált, szövetségi állami jellegű, hanem föderális Európára van szükség, amely a keresztény értékeket szem előtt tartja és képes önmagát megvédeni – mondta az osztrák alkancellár.
Heinz-Christian Strache kiemelte, több összetartásra és több elfogadásra volna szükség Európában, és azt szeretnék, hogy egyenrangú felekként, tisztelettel bánjanak egymással az európai pártcsaládon belül az egyes országok pártjai.
atv.hu