Hirdetés
Itthon

Nézőpont: Tarol a Fidesz, tovább zuhant a Jobbik

ATV.hu

Három százalékkal, 31 százalékra nőtt a Fidesz támogatottsága júniushoz képest a teljes felnőtt lakosság körében - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményét szerdán közölték az MTI-vel.

Hirdetés

A Jobbik júniushoz képest egy százalékpontot rontva 12 százalékon áll. A baloldali pártokat – MSZP, DK, Együtt, PM – összesen a megkérdezettek 17 százaléka támogatja.

A szocialisták támogatottsága júniushoz képest nőtt két százalékkal, jelenleg 10 százalék, ugyanakkor a DK támogatottsága ezzel azonos arányban csökkent, 5 százalék.

A Nézőpont Intézet közleménye szerint mindez az MSZP tisztújítása miatti egyszeri hatásnak is betudható, hiszen a baloldali pártok együttes támogatottsága nem változott.

Az LMP tábora 5 százalék, az Együtt és a PM pedig változatlanul 1-1 százalékon áll.

Ilyen támogatottsági adatok mellett a legvalószínűbb listás eredmény: Fidesz-KDNP 44, Jobbik 21, MSZP 12, DK 8, LMP 7, Együtt 2, PM 1 százalék.

„Mindez aligha független a bevándorlás és a terrorizmus közti egyre világosabb összefüggéstől, mely Orbán Viktor miniszterelnököt igazolja”

– áll a Nézőpont Intézet közleményében.

A telefonos közvélemény-kutatás július 15-e és 17-e között készült 1000 ember megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A maximális mintavételi hiba 3,2 százalék.

atv.hu / MTI

Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek