A Medián ügyvezető igazgatója azt mondta, egyre többen gondolják úgy, hogy rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, és jóval kevesebben támogatják a kormányzópártot, mint a korábbi hónapokban.
A választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53 után februárban 46 százalékon állt a nagyobbik kormánypárt. A Medián mérése szerint a kormánypárt népszerűségvesztésével egyidőben a Jobbik, az MSZP és a DK is erősödött.
Hann szerint az túlzás, amit egyes sajtóorgánumok az eredményekről írtak, hogy „olvad” a Fidesz előnye, mert az már tendenciát jelentene. Egyelőre csak megtört a kormányzópárt támogatottságának növekedése.
Azt hogy ez „olvadás”, vagy nem, csak egy hónap múlva lehet megmondani. A szakember szerint sokat számít a pártok támogatóinak elkötelezettsége, ebből a szempontból a Jobbik áll a legjobban, az ő szavazótáboruk a legeltökéltebb. A mérés szerint az MSZP és a DK is erősödött egyaránt egy százalékkal, ami meglepő, mert eddig a két párt támogatottsága nem együtt mozgott.
A magyar politikai rendszerről sokat mond, hogy a Kétfarkú Kutya Párt hónapok óta masszívan jelen van, tette hozzá Hann, aki szerint figyelemre méltó az is, hogy kevés dolog van, ami mellett erősebben állnának ki az emberek, mint az EU-tagság.