Hirdetés
Itthon

Holokauszt emléknapon is szónokolt a zsidózó polgármester

ATV.hu
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek
időjárásLázár Jánosámokfutó
Hirdetés
Hirdetés

Máskor meg hosszan méltatta azt az elhunyt képviselőt, akiről egyébként azt állította, rajta keresztül tapasztalta meg, hogy a zsidó „aljas, piszkos egy népség”.


Bejárta az internetet az az idén áprilisban a YouTube-ra felkerült felvétel, amelyen Sisák Imre, Pásztó fideszes támogatással megválasztott egykori polgármestere zsidózik meglehetősen közönségesen. Sisák 1998 és 2014 között töltötte be Pásztó polgármesteri tisztségét. A videón az hallatszik, hogy Sisák szerint

– a szocializmusban és „most is” az összes külkereskedelmi cég „mind piszkos zsidókból áll”

– a pásztói képviselő-testületbe bekerült „Krämeren”, „ezen az egyetlen emberen keresztül” megtapasztalta, hogy milyen „aljas, piszkos egy népség”.

A felvételen válogatott szitkok között emlegetett Krämer László 2006 és 2010 között volt tagja Pásztó képviselő-testületének és 2013 őszén hunyt el tragikus hirtelenséggel. Érdekesség, hogy az MSZP színeiben megválasztott ex-képviselő érdemeit épp Sisák Imre taglalta a képviselő-testület számára Krämer halála után készített előterjesztésében, kiemelve a néhai képviselő

– felkészültségét

– lelkiismeretességét

– városa és választói iránti odaadását

– önzetlenségét

– konstruktivitását

– segíteni akarását

– és a pásztói mentőállomás fejlesztésében vállalt szerepét.

Mindezek miatt javasolta egy olyan határozat elfogadását, amely szerint „Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Krämer Lászlót saját halottjának tekinti és méltó eltemetésének költségét viseli”. A Krämer Lászlóra emlékező polgármesteri mondatokban szerencsére zsidózásnak és szitkozódásnak nincs nyoma.

Szintén kerülte a zsidóságra, mint „aljas, piszkos népségre” történő utalásokat Sisák a tavalyi pásztói holokauszt-megemlékezésen. „Kegyelettel és mély fájdalommal emlékezünk 1944 júniusának első napjaira, amikor a pásztói zsidó közösség több száz tagját hurcolták el munkaszolgálatra, vagy deportálták a náci Németország és csatlósai által felállított haláltáborokba” – mondta akkor még polgármesterként tavaly júliusban, a pásztói zsidó közösség tagjai meggyilkolásának 70. évfordulóján Sisák Imre.

Szerettük volna a volt polgármestertől megtudni, hogy

– tőle hangzott-e el az inkriminált zsidózó szöveg

– ha igen, mikor

– mikor változott meg a véleménye Krämer Lászlóról

– nem kíván-e bocsánatot kérni a volt képviselő hozzátartozóitól

– illetve ha nem ő beszél a felvételen, kíván-e pert indítani személyiségi jogai védelmében.

Sajnos nem sikerült elérnünk Sisák Imrét, a nevén nyilvántartott telefonszámokon két gyermeke vette föl a telefont. Egyikük megerősítette, hogy a videón Sisák Imre beszél, és azt ígérte, továbbítja megkeresésünket édesapjának, akit azonban azóta sem tudtunk elérni és ő sem jelentkezett munkatársunknál.

atv.hu

Hirdetés
Címkék:
Kapcsolódó cikkek