A kormánynak sem mindegy, ki vezeti a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét, hiszen a Fidesz prominensei a Holocaust év és a Szabadság téri emlékmű építése kapcsán már többször összetűzésbe került a jelenlegi elnökkel, írja a Népszabadság.
A Mazsihisz vasárnap tartja tisztújító közgyűlését. Heisler azt mondta, ő is tud erről a félelemről, akik őt támogatják, többen attól tartanak, hogy a kormány majd beleszól ebbe a választásba. Szerintem azonban az egyik legfontosabb dolog a Mazsihisz függetlensége, én ehhez tartom magam, tette hozzá a Mazsihisz elnöke, aki szerint a Mazsihisz évtizedek óta azzal küzd, hogy nem képes elérni, bevonni az értelmiséget.
Heisler szerint az utóbbi időben már együttműködőek voltak, és ez nagyon fontos dolog, tette hozzá a szervezet elnöke, aki nem érti Feldmájer Péter kritikáit, szerinte sikeres volt az elmúlt években a Mazsihisz. Nemzetközi szinten is sikereket értünk el, mondta. Fogadott a pápa, itt volt Merkel asszony, itt volt Lauder úr. Ezek fontos érdemei az elmúlt éveknek, mondta Heisler. Ha Feldmájer nem látott eredményt, akkor rossz felé nézett, tette hozzá.
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek
Fidesz-KDNP: Egyre biztosabb előny az aktív szavazók körében
Magyar Péter szerint ez az Orbán-rendszer legmélyebb pontja
Fokozott rendőri védelem a karácsonyi vásárokon: biztonságban vagyunk az ünnepek alatt?
Vasárnap havazás várható az ország északi részein
Hirdetés
Lehet, hogy nem én vagyok a kormány számára a legkomfortosabb elnök, - mondta Heisler András az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Hirdetés
Címkék:
Hirdetés
Hirdetés
Kapcsolódó cikkek