A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint az a legfontosabb kérdés, hogy a bezárás jár-e elbocsátásokkal. Szerinte azért nem, mert a nagy üzletláncok nem terveznek, azt már bejelentették volna. A közepesek eddig sem voltak nyitva, a kicsik pedig nyertesei a változásnak, mondta.
Szatmáry szerint a közvélemény-kutatások eredményeit többféleképpen lehet értelmezni. A válaszadók több mint kétharmada például azt mondta, hogy meg tudja oldani más napon, vagy más boltban a vasárnapi bevásárlást, tette hozzá. A cél az volt, hogy a vasárnapot minél több ember tölthesse pihenéssel. A miniszteri biztos azt mondta, ők alapvetően a szakszervezetekre hagyatkoztak, akik azt mondták, támogatják a javaslatot. Nem tudok arról, hogy a szakszervezetek nem támogatják a bezárást, tette hozzá.
Szatmáry a kereskedők felelősségére hívta fel a figyelmet, nehogy a bezárás miatti esetleges kényelmetlenségek okán a vásárlókat érje kényelmetlenség. Azt mondta, ha népszavazás lesz, az elől nem fog elugrani a kormányzat, majd megpróbálják meggyőzni az embereket, arról, hogy jó a vasárnapi zárva tartás.