Déli Híradó - 2024.05.08.
A mai nap hírei 12:00-kor.
A beharangozó sajtótájékoztatóján azt mondták, hogy a több mint 80-millió lemezt eladott énekesnő mellett még nagyon sok fellépő érkezik a színpadokra, csak győzzék a látogatók a válogatást a helyszínek között. A szervezők idén fejlesztik a vendégélményt, ami például azt jelenti, hogy gördülékenyebb lesz a ki- és bejutás.
A mai nap hírei 12:00-kor.
A Columbia egyetem vezetése bejelentette, hogy nem tartanak diplomaosztó ünnepséget a most végzős diákoknak - a palesztin párti tüntetések miatt. Az amerikai elit egyetem kampuszát és egyik ikonikus épületét napokig megszállták a tüntetők, mielőtt a rendőrség feloszlatta a sátortábort.
A csengeri örökösnő elfogultságot jelentett be az ügyet lefolytató mátészalkai bíróság ellen, amit a nyíregyházi törvényszék helyben hagyott, így teljesen elölről kezdődik az ügy vizsgálata. A vádirat szerint a nő elhitette a környezetében élőkkel, hogy külföldön élő édesapja után komoly vagyont örökölt, aminek költséges a megszerzése, ezért pénzt kért kölcsön.
A rektor és 8 kar dékánja egyszeri költségvetési támogatást kért 2024-re a Kulturális és Innovációs Minisztériumtól. A pénzre - a 444-hez kiszivárgott levelük szerint - azért van szükség, hogy biztosítani tudják az alapvető működést. Hiller István, korábbi szocialista oktatási miniszter szerint a BME problémájának finanszírozása nem terhelné meg az állam költségvetését.
Orbán Viktor Budapest környékén, Magyar Péter az ország keleti részén folytatta országjárását. A DK pedig arra készül, hogy minden megyében egyszerre találkozzon a választókkal. Közben a Nézőpont Intézet legfrissebb mérése jelentős Fidesz-előnyt és komoly DK-hátrányt mért a Tisza Párttal szemben.
A mai nap hírei 12:00-kor.