Nem emlékszik saját szavaira a Tarka Magyar demonstráció szervezője. Bódis Kriszta szeptember 21-én az MTI-vel még azt közölte, hogy „az októberi rendezvényre százezres tömeget várnak”. Az ATV Reggeli Jam című műsorában Bódis már azt állította, hogy tízezer emberre számítottak. A szervező nem adott választ a nagyságrendi eltérésre. Mint mondta: „ebben az esetben a számok nem is annyira jelentősek.”

Bódis Kriszta szerint a siker abban áll, hogy „egy teljesen civil kezdeményezés hatására, minden külön pénzbefektetés és szervezés nélkül megmozdultak a civilek egy olyan országban, ahol erre évek óta nem volt példa”.  A szervező szerint 120 szervezet - civil jogvédő, meleg, roma és zsidó szervezetek - képviseltették magát a rendezvényen. „Ez kezdete egy olyan összefogásnak, amely hihetetlenül erős közösségi erő, egy erős civil társadalom kialakulásának a kezdete lehet.” - állítja Bódis, aki szerint a civilek kontrollt tudnak gyakorolni a politika fölött.

A szervező szerint az eső mellett Gyurcsány Ferenc jelenléte is távol tarthatott sok embert a hétvégi rendezvényről. A miniszterelnök magánemberként vett részt a demonstráción.

Bódis Krisztina civilben többek között a Falusi románc - Meleg szerelem című film rendezője és a Szomjas oázis - Antológia a női testről című Vígszinház-előadás szereplője.