Több tízezer embert várnak az egész országból a közszolgálati dolgozók szombati tüntetésére a szakszervezetek – mondta A.Z. Ábrának az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője, aki tart attól, hogy oda nem való emberek is részt vesznek majd a megmozduláson. Varga László közölte: a közszféra alkalmazottai nem engedhetik meg, hogy a kormány megvonja a 13. havi illetményt, és bíznak a tárgyalások sikerességében.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke optimista, úgy gondolja, hogy a munkáltatók elmozdulnak a merev álláspontról a bértárgyalásokon. Pataky Péter elmondta: pénteken arról tárgyalnak, hogy változhat a bérminimum összege, ami 92 ezer forintról indulna.
Mint arról már az atv.hu beszámolt, a Független Rendőr Szakszervezet támogatja a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) által 2008. november 29-ére meghirdetett tiltakozó demonstrációt.
Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke az ATV az Egyenes Beszéd című műsorában korábban arról beszélt, hogy a kormány nem tett hatékony lépéseket annak érdekében, hogy a jelenlegi helyzet ne alakuljon ki. Az érdekképviselet elnöke egy sajtótájékoztatón elmondta: nem lesznek lojálisak a kormányhoz.
atv.hu
