Többször az elnöki szavazat döntött a tavaszi ülésszakon, amelynek az utolsó harmada már a kisebbségi kormányzás jegyében telt el. A házelnök azt várja a frakcióktól, hogy a nyarat felhasználják a „sorok rendezésére”, és így az őszi nagy törvények - például az adótörvények, költségvetés - vitájában már világos képet lehet nyerni a támogatottságukról.
„Fontos, hogy ezek a tartalmi kérdések átmenjenek. Számomra az ország sorsa az egyetlen és legfontosabb szempont.” - mondta Szili, aki szerint ennek kell alárendelni mindent. A házelnök szükségesnek nevezte, hogy két vagy akár több párt együttműködjön a különböző kormányzati variációk közötti választásban. Mind mondta, a lehetőségek közé tartozik a kisebbségi kormány külső támogatása éppúgy, mint egy újabb koalíció illetve szakértői kormány felállítása.
A házelnök szerint nem elsődleges kérdés, hogy a kormányzás a jelenlegi miniszterelnökkel vagy mással folytatódik. „Nincsenek személyes problémáim Gyurcsány Ferenccel, számomra az az érdekes, hogy milyen programot hajtunk végre és mit tudunk letenni az asztalra”.
Valószínűleg ősszel látogat Budapestre José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, akit Szili Katalin a hétvégén Lisszabonban az uniós házelnökök találkozóján hívott meg Budapestre. Magyarország az ír elutasítás ellenére szeretné, ha a lisszaboni szerződés a jövő évi európai parlamenti választások előtt hatályba lépne.
A házelnök tárgyalt Lisszabonban Pavol Paska szlovák házelnökkel is, akivel - mint mondta - „elég kemény megbeszélést” folytatott. „Azt kértem tőle, hogy hagyjanak fel a kettős beszéddel.” Az éles szóváltás során a Gyurcsány Ferenc és Robert Fico által megállapodott 14 pontos cselekvési terv megvalósítása volt és szóba került a sokat vitatott tanügyi törvény is. A szlovák házelnök ígértet tett, hogy parlamenti oldalról is figyelemmel kíséri ezeket az ügyeket.
Szili Katalin szerdán Marosvásárhelyen átveszi a város által számára megszavazott Pro Urbe díjat. „Külön örömmel töltött el, hogy a döntést a nem magyar származású képviselők is támogatták” - mondta Szili.
