Hiába készül el a Megyeri híd, illetve az M0-ás autópálya keleti szakasza augusztus végére és kezdődött meg a nyári szünet az iskolásoknak, a fővárosi autósok mégse lélegezhetnek fel.

A Fővinform munkatársa a budai alsó rakpart kameraképét mutatta az ATV Híradójának. Egyelőre még csak ez van lezárva, de hétfőtől már a felsőn sem lehet közlekedni. Havasi Zsolt szerint az autósok hamar megtalálják majd az egérutakat, torlódásokra azonban még a szakember is számít.

„Óbudán lesz bizony az első néhány napban, a Szentendrei út felől a Bécsi út felől, Vörösvári út felől jövő forgalom az most meg fog ott torpanni.”– vélekedett Havasi.

Ott ugyanis egyirányúsítanak. Mégpedig a Bécsi utat befelé. A térképen bejelöltük, milyen főbb útvonalak esnek ki a rendszerből a közeljövőben. A budai alsó rakpartot június 2-án zárták le az Erzsébet híd és a Szabadság híd között. A Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakasz szintén nem járható. Hétfőtől a felső is zárva lesz. Aztán következik a Margit híd. Augusztus elsejétől részben, október 30.-tól teljes egészében tilos lesz rá felhajtani. Ahogy a Szabadság hídra is az, több mint egy éve, a Lánchidat június 21.-től zárják le minden hétvégére.