Ki akarnak tiltani bennünket, autósokat a fővárosból, ezért tiltakozunk – mondta Murányi József, az Emberibb Parkolásért Mozgalom főtitkára, aki szerint a kerékpárosok semmilyen szabályt nem tartanak be, például szembe haladnak a forgalommal.
Kürti Gábor, a Critical Mass szervezője cáfolta, hogy be akarnák tiltatni az autózást Budapesten. Szerinte azonban a város közlekedése megújulásban van, és ez változásokkal jár. Mint mondta, számukra a legnagyobb segítséget az útfelújítások jelentik. „A konfliktus egyetlen forrása, hogy az egyre nagyobb számú kerékpárosnak sehol sincs helyük, sem a járdán, sem az úttesten” – panaszolta Kürti.
Murányi József úgy gondolja, hogy autósoknak a számtalan adó, díj és költség formájában olyan költségeket kell megfizetniük, amely a kerékpárosokat nem terhelik. „A kerékpár az egyetlen jármű, amelyhez nem kell jogosítvány, nem fizet adót, nincs forgalmija, rendszáma és felelősségbiztosítása.”
Kürti Gábor szerint azonban az autósok által okozott környezet szennyezés összehasonlíthatatlanul nagyobb kárt okoz, mint az esetleg szabálytalankodó kerékpárosok, akik amúgy is polgári felelősséggel tartoznak.
atv.hu

