A Népszabadságban a héten két, magukat baloldalinak nevező értelmiségi, Galló Béla és Gábor Péter közgazdász megtámadták Gyurcsány Ferencet és arra kérték, hogy mondjon le az MSZP kongresszusán, mert csapdából csapdába jut, válságból válságba kerül.
Ugyanakkor ez nem téma az MSZP-ben, legalábbis Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes szerint. Az ATV Reggeli Jam című műsorában a politikus úgy vélekedett, a személycsere nem oldaná meg a problémát, ráadásul az esetleges miniszterelnök csere kizárólag Gyurcsány Ferenc döntésétől függ.
Mesterházy nem tudta megerősíteni, hogy Gyurcsány Ferenc a Reformszövetség programjából vett elemekkel egészítené ki válságkezelő csomagját. Mint mondta az előbbi anyagot számos kritika érte a frakción belül, mivel a társadalmi hatásokat kevésbé vették figyelembe a szakértők.
– A közgazdászoknak meg van az a luxusa, hogy nem kell figyelembe venni hogy emberek is élnek az országban – tette hozzá a politikus.
atv.hu
