A régebbi szakirodalomban és néha még napjainkban is egyes újságcikkekben fel-felbukkan az az állítás, hogy ezen az értekezleten döntötték volna el a náci vezetők, hogy valamennyi európai zsidót legyilkolják. A valóságban, mint ezt a konferencia jegyzőkönyvét ismerők jól tudják, Heydrichék már egy előzetesen Hitler által meghozott döntés gyakorlati kivitelezésének módozatairól beszélgettek, olykor vitáztak, a szemtanú és az értekezlet jegyzőkönyvét végül megszerkesztő Adolf Eichmann 1961-es jeruzsálemi perében tett tanúvallomása szerint oldott, bajtársias légkörben.

Amikor a 15 náci vezető, valamint a jegyzőkönyvben nem feltüntetett gyorsíró a tanácskozóasztalhoz Wannseeban leült, már jó fél éve ölték a zsidókat a megszállt szovjet területeken a náci Einsatzgruppe-egységek és a velük együttműködő német tartalékos rendőri osztagok, a kollaboráns lett, litván, ukrán segédcsapatok stb. tagjai. Szerbiában a Wehrmacht ezrével gyilkolta a zsidó férfiakat, úgymond megtorlásul a partizánok akcióiért.

Hitler valamikor 1941 szeptemberében, vagy október elején adhatott parancsot arra, hogy az európai zsidókat lemészárolják. Bizonyos, hogy a döntés még október 23-a előtt megszületett, mert ezen a napon Heinrich Müller (maga is a Wannsee Konferencia résztvevője) Heinrich Himmler Birodalmi SS Vezető parancsára hivatkozva megtiltotta a zsidók kivándorlását Németországból, illetve a német csapatok által megszállt területekről. Azt minden illetékes náci vezető jól tudta, hogy a Führer végső célja a „zsidómentes” Nagynémet Birodalom. Ha a zsidók nem vándorolhatnak ki, akkor ki kell őket telepíteni.


Joseph Goebbels propagandaminiszter kérésére Hitler hozzájárult ahhoz, hogy elkezdjék a Birodalom területén élő zsidók kitelepítését. Első lépésként szeptember 18-tól sárga csillagot kényszerítettek a németországi zsidókra. A lengyel Főkormányzóság náci illetékesei először hevesen tiltakoztak, azzal érveltek, hogy egyszerűen nincs elég hely a már túlzsúfolt gettókban, lágerekben a német zsidók számára. A megoldás „logikus” volt: Arthur Greiser a Lengyelországtól 1939-ben Németországhoz csatolt Warthegau-tartomány Gauleitere (kormányzója) 1941 késő őszén megkapta az engedélyt 100.000 „nem munkaképes” zsidó likvidálására a lodzi gettóban.

Más nagyobb gettókban is ezzel a módszerrel kezdtek „helyet csinálni” a németországi zsidóknak. Rigában 1941 novemberében kezdik a gettóban lemészárolni a zsidókat, akkor, amikor az első németországi szállítmányok a városba megérkeznek. 1941. december 8-án kezdődött a tömegmészárlás a chelmnói haláltáborban. Pontosan azon a napon, amikor az eredetileg november 29-én kiküldött meghívást telefonon Heydrich lemondatta. A Wannsee Konferenciát ugyanis december 9-re hívta össze, és a régebbi szakirodalom szerint talán a Pearl Harbor-i japán támadás, az Amerikának küldött német hadüzenet miatt mondta le az értekezletet. Valószínűbb, hogy ennél fontosabb oka volt az értekezlet elhalasztásának. A résztvevők döntő többsége ugyanis csak államtitkár, vagy magas rangú SS-tiszt volt, nekik a hadüzenethez semmi közük sem volt. December 8-án Heydrich levélben tájékoztatta az értekezletre szintén meghívott Martin Luthert, a náci Külügyminisztérium helyettes államtitkárát. Ebben nyers őszinteséggel foglalta össze Heydrich, hogy mely kérdésekben várja el a német diplomaták együttműködését az RSHA-val. A Németországban, Horvátországban, Szlovákiában és Romániában élő zsidók deportálásával kezdte, külön pontban kiemelve, hogy a román, szlovák, horvát, bolgár és magyar kormány tudtára kell adni, hogy készek az ezekben az országokban élők zsidókat keletre deportálni. Luther feladata volt a bolgár és a magyar, valamint a többi európai kormányt arra rávenni, hogy a nürnbergi törvényeknek megfelelő zsidótörvényeket adjanak ki. Ez Magyarország esetében teljesen fölösleges volt, hiszen 1941. október 10-től már hazánkban is érvényben volt a „fajvédelmi” törvény is, és 1938-tól már közel két tucat törvény, több száz kormány-, valamint miniszteriális rendelet tette jogfosztottá, szegényítette el a magyar zsidók tömegeit. A zsidópolitikában Heydrich elvárta, hogy a Külügyminisztérium a Gestapóval „barátian együttműködjön”.


Eichmann valószínűleg igazat mondott 1961. június 26-án, amikor jeruzsálemi bírái előtt azt vallotta, hogy az értekezletet Heydrich két fő céllal hívta össze: világossá akarta tenni a főbb minisztériumok (a belügy-, külügy- és az igazságügyminisztériumon kívül képviseltette magát az értekezleten a náci Pártkancellária és természetesen a Führer Kancelláriája is) vezetői előtt, hogy Hitler és Göring őt bízta meg a zsidókérdés „végleges megoldásával”, tehát hatalma, befolyása jelentősen nőtt. A különböző minisztériumok, valamint az SS, a Gestapo „együttműködésével” pedig azt is el akarta érni, hogy minél több náci intézmény és vezető legyen a cinkosa.

Nem véletlen, hogy a holokauszt tagadók kétségbeesetten próbálják vitatni, hogy Wannsee Konferenciára egyáltalán sor került-e, illetve azt állítják, hogy az értekezlet jegyzőkönyve hamisítvány. Próbálkozásuk reménytelen: Martin Luther iratai között 1947-ben megtalálták a 16-os számú példányt az eredetileg 30 példányban, géppel írott jegyzőkönyvből. Több száz oldalnyi eredeti náci dokumentum, a résztvevők között a konferencia előtt és után váltott hivatalos levelek, iktatószámok, aláírások bizonyítják, hogy a Wannsee Konferencia jegyzőkönyve hiteles.

Heydrich bevezetőjét, melyhez az adatokat már 1941 augusztusától kezdve gyűjtötte Eichmann és a Gestapo vezetése alatt álló IV-B-4 (zsidóügyi) osztálya, a náci zsidópolitika „sikereinek” fő adataival kezdte. Hitler kancellári kinevezésétől (1933. január 30.) 1941. október 31-ig 537.000 zsidót sikerült kivándoroltatni a Nagynémet Birodalomból. Heydrich jelezte, hogy valamennyi európai zsidót, jelentősen, mintegy két millióval eltúlzott becslése szerint kb. 11 millió főt valahová Keletre fogják kitelepíteni (vagyis deportálni). Csak a 65 éven felülieket nem telepítik ki, őket Theresienstadtba viszik. Heydrich becslése szerint Németországban még kb. 280.000 zsidó élt, kb. 30 %-uk volt 65 éven felüli. Lehetséges, hogy egyszerű gépírói tévedésről, elütésről lehet szó, Heydrich saját adatai szerint ugyanis csak 175.500 zsidó élt ekkoriban Németországban. Valószínű, hogy a sok átdolgozás, szerkesztés, finomítás során (Eichmann emlékezete szerint Heydrich legalább háromszor-négyszer átíratta vele a jegyzőkönyvet) nem vették észre ezt a hibát.

Nem valószínű, hogy Európa valamennyi országából a 65 éven felüli zsidókat, vagyis legalább két-három millió embert Heydrich Theresienstadtba szándékozott volna deportáltatni. Valószínűbb, hogy itt csak a németországi zsidókat említette, viszont ez a jegyzőkönyv végső változatából kimaradt. Heydrich még röviden jelezte, hogy ebbe a „minta-gettóba” kerülnek az első világháborús zsidó hadirokkantak, valamint az I. osztályú Vaskereszt kitüntetés birtokosai is.
Majd intenzív vita bontakozott ki a zsidó-árja „vegyesházasokról” és a „félvérekről”. Heydrich álláspontja szerint a „vegyes” szülőktől származók maradhatnak Németországban, ha „önként” sterilizáltatják magukat. Dr. Wilhelm Stuckart belügyi államtitkár (1935-ben a nürnbergi fajvédelmi törvények egyik kidolgozója volt), akiről Eichmann Jeruzsálemben azt állította, hogy a zsidókérdésben Wannnsee előtt habozó, tartózkodó álláspontot képviselt, most dr. Josef Bühler főkormányzósági államtitkárral együtt „határtalan lelkesedéssel” csatlakozott Heydrichhez. Sőt, Stuckart néhány kérdésben még radikálisabb álláspontra helyezkedett, mint a nagyhatalmú RSHA-főnök: javasolta, hogy a Németországban maradó zsidókat kényszerű sterilizációnak vessék alá és a zsidó-nem zsidó „vegyesházasságokat” nyilvánítsák érvénytelennek. Bühler pedig azt javasolta, hogy a „végleges megoldást” a Főkormányzóságban kezdjék el. Azzal érvelt, hogy itt „nincsenek szállítási problémák”. Nem lehet eldönteni, hogy véletlen elszólásról, vagy Heydrich figyelmetlenségéről van itt szó. Ha a fő cél az európai zsidók keletre deportálása, akkor kb. három millió lengyelországi zsidó komoly logisztikai, szállítási problémát jelentene. Ha nincs velük kapcsolatban szállítási probléma, akkor erős a gyanú, hogy az ő likvidálásukat helyben tervezték megoldani… Eichmann valószínűleg igazat mondott, amikor Jeruzsálemben azt vallotta, hogy a likvidálás módozatait nem vitatták meg Wannseeben. Nem esett szó a mérgező gázokról, „csak” az agyonlövést említették.


Heydrich ezek után mondta ki a lényeget: „Megfelelő vezetés alatt mármost a végleges megoldás [„Endlösung”] során a zsidókat Keleten kell alkalmas módon munkára fogni. Nagy munkacsapatokban, a nemek szétválasztásával, a munkaképes zsidókat útépítéssel vezetik e területekre, miközben nagy részük kétségtelenül el fog hullani a természetes csökkenés folytán. A netalán végül megmaradó állományt, minthogy esetében kétségtelenül a legellenállóképesebb részről van szó, megfelelően kell kezelni [„entsprechend behandelt werden müssen”], mivel ez a természetes kiválasztódást képviselve, szabadon bocsátásakor egy új zsidó regenerálódás csírájának tekinthető.”

Heydrich nem akarta még nyíltabban megfogalmazni, hogy a náci Németország vezetői eldöntötték, valamennyi európai zsidót halálra fogják dolgoztatni, le fogják gyilkolni. Talán még árulkodóbb az, amit Heydrich nyilvánvalóan kihúzatott Eichmann első jegyzőkönyv-változatából. Ha valamennyi európai zsidót keletre deportálják és ott őket kényszermunkára fogják, akkor tisztázni kellett, hogy mi lesz a munkaképtelenekkel, a betegekkel, a kisgyerekekkel, a terhes anyákkal. Bühler többek között azzal indokolta, hogy a Lengyel Főkormányzóságban élő, szerinte 2,5 millió zsidó „kérdésének” megoldásával kell kezdeni, hogy az itt élő zsidók többsége nem munkaképes. Ha őket keletre deportálják, nem fognak tudni „utat építeni”. Levonhatjuk a következtetést: Heydrich ismét egyszer figyelmetlen volt: nem vette észre, hogy azzal, hogy „megcenzúrázta” az eredeti jegyzőkönyvet, elárulta, hogy az európai zsidók kiirtását vitatták meg 70 éve Wannseeben.



Karsai László, Hetek