A Paul nevet viselő polip gazdája hétfőn elmondta, hogy az állat a világbajnokság nyolc mérkőzésének eredményét jelezte sikeresen előre. Az Európa szerte 32 akváriumot működtető Sea Life szervezet kedden számolt be Paul jövőjéről. Mark Oakley, szóvivő azonban azt hangsúlyozta, hogy a jövendőmondó puhatestű egész bizonyosan németországi medencéjében fog maradni.
Ajánlatdömping
„Elárasztottak minket ajánlatokkal – egy fogadásokkal foglalkozó szervezet sportesemények előjelzésére akarja használni a polipot, egy japán jóslással foglalkozó szervezet, pedig a képét kihelyezné a jövendőmondó fülkékre ” – mesélte Oakley a CNN riporterének. „A világot behálózó médiától is sok Paul élettörténetét érintő ajánlat érkezett, de számunkra a legfontosabb szempont annak garantálása, hogy Paul ne szenvedjen, és ne kelljen elhagynia oberhauseni medencéjét. Nem áll szándékunkban kiköltöztetni” – tette hozzá.
„A két éve Angliában született polip a a világbajnokság alatt került rivaldafénybe” – hangoztatta Oakley. „Paul nemzetközi hírnevet szerzett. Nem szégyell előrejelzéseket tenni, és a siker sem száll a fejébe.” Paul előrejelezte, hogy Spanyolország fogja megnyerni a vasárnapi döntőt, és Németország megveri Uruguay csapatát a bronz döntőn. A német csapat mind a 6 mérkőzésénél helyesen jelezte előre, ki fog győzni. Minden előrejelzésénél a két szembenálló csapat zászlójával ellátott, kagylóval töltött akril dobozt eresztettek le az akváriumába. Amelyik dobozt választotta, az lett a győztes csapat.
„Pault a serpenyőben akarjuk látni!”
A nyolckarú jós az első néhány előrejelzésénél következetesen a német csapatot jelző dobozt választotta. Azonban az elődöntő előtt a kétségbeesés kiáltását csalta elő az összegyülekezett nézőkből, amikor a németek doboza fölött elidőzve ehelyett a spanyolok ládáját választotta ki. Spanyolország 1-0-ra megnyerte a mérkőzést. Az elkeseredett német szurkolók később megfenyegették a polipot, hogy a sushiba dobják, és az oberhauseni Sea Life egyesület ilyen halálos fenyegetést tartalmazó e-maileket kapott: „Pault a serpenyőben akarjuk látni!” – mesélte Daniel Fey szórakoztatásért felelős felügyelő.
De a spanyolok győzelmét hozó vasárnapi döntő után Jose Luiz Rodriguez Zapatero, az ország miniszterelnöke testőrséget kért a polip mellé. A francia hírügynökség lapja szerint pedig Miguel Sebastian, spanyol iparügyi miniszter a polip azonnali, ingyenes áthelyezését kérte Spanyolországba, hogy biztosítani tudják a védelmét.
Visszavonultan is sokat hozhat
A polip tulajdonosa a Sea Life keddi ülésén úgy döntött, hogy a titokzatos puhatestű visszavonul a jóslásra épülő iparból. De ha a szervezet tekintetbe veszi a kereskedelmi szakemberek ajánlatait, amelyek a fejlábú közvetlen bevonása nélkül is tovább terjeszthetik Paul hírnevét, jóslatai milliókat érhetnek termékek, szolgáltatások reklámozásában. Max Clifford PR guru szerint a polip legjobbkor fejezte be jövendőmondásit. „A 100 %-os rekordteljesítmény figyelemreméltó, ha azonban egyszer is elhibázza, mindez eltűnik” – mondta Clifford a CNN riporterének.
„Két-három millió fontot (kb. 6-900 millió forint) is kereshetnek rajta, de gyorsan kell cselekedniük. Használhatják például TV reklámokban is: Mi vagyunk a legjobbak a világon! Hogy honnan tudjuk? Paul mondta” – javasolta a reklámszakember. Felfuttathatnának Paullal egy McDonald's-hoz hasonló halételeket kínáló étteremláncot. „Ha jó voltam a fociban, ha halakról van szó, igazán nincs versenytársam” - szlogennel.
Allyson Stewart-Allen, a londoni székhelyű Nemzetközi Piaci Kapcsolatok igazgatója szerint korlátlan piaci lehetőségek állnak Paul előtt. Felhasználható lenne két versengő piaci ágazat, például a Coca Cola vagy Pepsi reklámozására, Paul melyiket választja alapon. „A játékipar is logikus felhasználási terület lenne. Paul bekerülhetne a gyerekjátékok közé, rajzfilmekbe, videójátékokba” – javasolta Allyson Stewart-Allen „Vagy lehetne például egy utazási iroda reklámfigurája” – tette hozzá.
Egy dolog azonban biztos, a két és fél éves polip várható élettartama még 6 hónap. Paul szereplése rövid lesz.
atv.hu / CNN

