„Kevés olyan esemény volt Dél-Afrika életében, amely kapcsán ennyire át lehetett élni a nemzeti összetartozás érzését. Talán csak az 1995-ben szintén itt rendezett rögbi-világbajnokság idején lehetett ezt tapasztalni” – számolt be lapunknak helyi élményeiről Kovács Gábor, aki 1991-ben tornaedzőként érkezett az országba.

Dolgozott a dél-afrikai nemzeti válogatottnál, valamint volt az ottani tornaszövetség technikai igazgatója is. Jelenleg vállalkozóként tevékenykedik Fokvárosban, illetve egy magán tornaklubot üzemeltet. Sportemberként kiemelten figyelemmel kíséri a vébét, irigylésre méltó módon mind a hét helyi mérkőzésre van jegye. „Itt mindenki szurkol valakinek. Az autókon ott vannak a dél-afrikai zászlók, de abból sincs gond, ha valaki bevándorlóként az angol, a német, vagy az olasz lobogót részesíti előnyben” – ecsetelte Gábor, akit szintén magával ragadott a fociláz.

Mesélte, hogy a világbajnokság kezdete előtt egyfajta ráhangolódásként minden péntek a futball napja volt az országban. Az utolsó pénteken több ezer ember gyűlt össze Fokváros centrumában, hogy közösen fújják meg a vuvuzelákat. Az európai fül számára riasztónak tűnő eseménynek ott nemzetegyesítő hatása volt. „Tudni kell, hogy a foci itt mindig is a feketék sportja volt, a fehérekhez a rögbi és a krikett illett. Most viszont feketék és fehérek együtt fújják a vuvuzelát, amit 20 éve még nem lehetett volna elképzelni” – jegyezte meg Gábor.  

Persze azt sem tagadja, hogy jócskán vannak még problémák Dél-Afrikában. A gazdasági helyzetre például jellemző, hogy a vébé közeledtével a szakszervezetek sztrájkot hirdettek: nem zavarta őket, hogy a sikeres lebonyolítást is veszélyeztetik, a szituációt érdekeik érvényesítésére akarták kihasználni. Gábor szerint nagyon sok fekete úgy érzi – nem alaptalanul –, hogy bár a politikai hatalmat megszerezték, a gazdasági hatalom azonban még mindig a fehérek kezében van.

A helyzetet nyilvánvalóan a színvonalas oktatás révén lehetne kezelni, hiszen a képzettség bőrszíntől függetlenül kitörési lehetőséget adhat mindenkinek, ám ezen téren még erős Dél-Afrika lemaradása. Ehelyett azonban a feketék reakciója a kétségkívül meglévő aránytalanságokra egyfajta „fordított rasszizmus”. „Én éppen ezért hagytam ott a sportot: nem az számított, hogy milyen tehetséges egy sportoló, hanem az, hogy milyen bőrszíne. Sajnos az élet más területein is tapasztalható, hogy a fehéreket igyekeznek háttérbe szorítani” – említette meg Gábor. Mindez politikai szinten is  megjelenik: Zuma elnök például kilátásba helyzete a bányák, illetve az 51 százalékban magántulajdonban lévő jegybank államosítását is, ami szintén a burkolt hadüzenet a fehér gazdasági hatalom ellen.

Mindezek ellenére Gábor reméli, hogy az egyének közötti falakat a közös szurkolás legalább részben le tudja bontani, vagyis a futball egyfajta gyógyírt jelenthet Dél-Afrikának.

atv.hu/Sebestyén István