A lengyel gazeta.pl tech rovatában megjelent írás egyenesen a közösségi újságírás forradalmasításáról beszél a repülő kamerák beemelésével a demonstrációt szervezők eszköztárába. November 11-én volt az első olyan tüntetés Lengyelországban, amelyről egy amatőr az állítólag házilag barkácsolt repülő kamerájával felvételeket készített, majd azokat meg is osztotta a YouTube-on. Amennyiben a hírportálok újságírói és a közösségi szájtok önkéntes tartalomszolgáltatói gyakorlatot csinálnak az első kísérletből, akkor nem lehet többé ködösíteni sem a demonstráción részt vevők létszámát, sem a rendőrség fellépését, sem pedig az ellentüntetők akcióit illetően.



Később kiderült, hogy a repülő kamera nem házilag készült, a neve Robokopter és egy lengyel cég gyártja. Bárki számára elérhető, bárki használhatja, aki vásárol egyet magának. Még csak újdonságnak sem számít, ha rákeresünk az angol "flying camera" kifejezésre, hasonló megoldások között válogathatunk. Lehet vele reklámfilmet forgatni, telephelyet ellenőrizni, sporteseményeken a szurkolókat monitorozni. A Robokopter fapados változata nettó 19 900 zloty, kicsivel több, mint egymillió forint.

Lehet vele tüntetéseken is forgatni, majd a kamerát egy laptophoz csatlakoztatva a beszámolókat azonnal meg is osztani. A magyar törvények értelmében a demonstrációkon az embereket nem egyenként, hanem tömegként fényképezve, még a személyiségi jogait sem sérti meg a film készítője senkinek- írja a Máriablog. Egyet nem lehet: rendőrségi forrásokra, vagy a tüntetés célját illetően ellenérdekelt fél közleményeire hivatkozva manipulálni a közvéleményt.

Maria.blog.hu