Bejelentették csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal által támogatott kutatók, hogy olyan baktériumot találtak egy kaliforniai tóban, amely alapjaiban változtatja meg eddigi tudásunkat a földi életről. A bejelentés szerint a mérgező vízéről ismert Mono-tóban talált baktérium vizsgálata megállapította, hogy az organizmus arzént felhasználva növekszik, és szaporodik.

Ed Weiler, a NASA egyik vezetője azt mondta, hogy "miközben fokozzák az erőfeszítéseket, hogy a Naprendszerben megtalálják az élet jeleit, sokkal tágabban értelmezhették volna az életet itt, a Földön." A csütörtöki bejelentés lényegében megerősítette azokat a kiszivárgott híreket, amelyek szerint a megtalált baktérium örökítő anyaga, DNS-e nem abból a hat elemből épül fel, mint a többi életforma.

Ez a hat elem: a szén, a hidrogén, a nitrogén, az oxigén, a foszfor és a kén, vagy az elemek tudományos nevének kezdőbetűivel: a CHNOPS-csoport. A Mono-tóban talált baktérium DNS-ében azonban foszfor helyett arzén van, amiről a tudomány eddig úgy tartotta, hogy teljesen lehetetlen. A foszfor ugyanis a központi eleme minden sejtben az energiahordozó molekulának. Az arzén, amely kémiailag hasonló a foszforhoz, azonban méreg.

"Már ismerünk olyan mikrobákat, amelyek képesek arzént befogadni, illetve belélegezni, de ez a most felfedezett baktérium valami alapvetően új, hiszen arzénból építkezik" - közölte Felisa Wolfe-Simon, a NASA asztrobiológusa. Az arzén persze változatlanul méreg, de jelenléte alapelemként egy eddig ismeretlen élőlény örökítő anyagában átalakíthatja a tudomány irányvonalát.

„Az alternatív biokémia szerepe az életben eddig csak Sci-Fi téma volt” – mondta Carl Pilcher, a NASA kaliforniai Asztrobiológiai Intézetének igazgatója. „Eddig csupán elméletben létezett olyan életforma, amely arzénból, vegyületekből építkezik, de most felfedeztük, hogy valóban létezik” – kommentálta a felfedezés jelentőségét a kutató.

Ezen a linken megtekintheti a kutatás eddig eredményeit és az asztrobiológia alapjait. A kutatásról és a helyszínről készült fotókhoz és videóhoz pedig kattintson ide.


atv.hu / NASA