Július elején Az allergiás és fertőző betegségek nemzeti intézetének oltóanyag kutató központja (NIAID) beszámolt legújabb felfedezéséről – két természetes módon termelődő antitestről – amelyek a HIV-vírust blokkolhatják. AIDS-kutatók a Science című lapban két külön cikkben is beszámoltak arról, hogy laboratóriumi kísérletekben az antitestek az esetek több mint 90%-ában sikeresen megelőzték az emberi sejtek környezetükben keringő HIV-vírustörzsektől származó megfertőződését.
Együtt alkalmazott antitestek
Nem most fedeztek fel először úgynevezett széles spektrumban semlegesítő antitesteket. Tavaly szeptemberben a Scripps Kutató Intézet és a Nemzetközi AIDS-oltás Kezdeményezés (IAVI) kutatói két másik olyan antitestet azonosítottak, amelyek a HIV vírustörzsek 80%-ával szemben nyújtanak védelmet, ami akkoriban a leghatékonyabb védelemnek számított. Ezt a felfedezést is a Science oldalain tették közzé. „Az antitesteknek ez a két típusa a vírus sejttel való érintkezésének eltérő területeire hat – így lehetővé teszik a kutatók számára a hatékony AIDS elleni oltóanyag kifejlesztését” – közölte Dr. Anthony Fauci, a NIAID igazgatója. „A legjobb antitestek együttes alkalmazásával kell kialakítani HIV elleni stratégiánkat” – tette hozzá.
Az antitestek az immunrendszer első vonalban szolgáló katonái, melyeket a test speciális sejtjei termelnek. Ezek azonosítják a behatoló vírusokat, baktériumokat, molekuláris barikádként körülzárják és blokkolják a kórokozókat, hogy ne tudják megfertőzni az egészséges sejteket. Ez az antitest reakció az alapja az oltásokra épülő betegségmegelőzésnek.
A vírus „kulcsa”
De a HIV-vírus közismerten változékony. Állandóan változtatja fehérjéinek felszíni kialakítását, ezzel kijátszva az immunrendszer által termelt, és az AIDS ellen mostanáig kifejlesztett legyengített oltóanyagokból származó antitestek támadását. A Tudomány című folyóiratban bemutatott két új antitest a HIV felszínén levő fehérjét blokkolja, amit a vírus normál esetben az egészséges sejtekbe történő behatoláshoz mintegy kulcsként használ. Ez a vírus legtöbb törzsénél állandó „kulcs” belépési pontként szolgál az egészséges sejtek felszínén levő úgynevezett CD4 receptor területen. Ha az antitestek a HIV-vírusnak erre a területére kapcsolódnak, ezek nem tudnak a CD4 receptorokkal kölcsönhatásba lépni, és belépni a sejtbe.
Mivel a HIV-vírusnak ez a különleges része ennyire döntő szerepet tölt be, és ritkán mutálódik, a vírus fehérje burkának redői közé rejti, ami a szóban forgó területre történő kapcsolódásra tervezett antitesteket legtöbbször hatástalanítja. Bizonyos személyekben azonban olyan antitestek termelődnek, amelyek felismerik ezeket és könnyen kötődnek ehhez a területhez, így HIV-fertőzés esetén meg tudnak küzdeni a támadással.
A CD4 receptorokkal kapcsolatos korábbi kísérletek során már azonosítottak természetes úton keletkező antitesteket, de ezek a laboratóriumi kísérletek során csak a HIV törzsek 40-50%-a ellen voltak hatékonyak, mivel kevésbé célozták az érintett kötődési oldal és a vírusokat körülvevő fehérjeburok együttes támadását.
Dennis Burton, a Scripps Kutató Intézet kutatója által vezetett 2009-es kutatásban a vírusok behatolásánál fellépő különböző típusú antitestekre összpontosítottak. A sejt megfertőzése céljából a HIV-vírus először belépési pontot keres, majd olyan formájúra hajtogatja magát, amely lehetővé teszi számára a behatolást az egészséges sejtbe. A Burton-féle antitestek megszakították ezt a folyamatot a jelen lévő HIV törzsek közel 80%-át blokkolva. Azonban Burton elmondása szerint kutatócsoportja tovább kutatja, pontosan hogyan működik ez a folyamat.
Az oltás gerince
„Mindent összevetve a jelenlegi eredmények növelték a HIV elleni oltás gerincét képező széles spektrumban semlegesítő antitestek felhasználásának lehetőségét” – hangsúlyozza a szakember. A Burton-féle kutatásban az antitesteket afrikai vérmintából izolálták; a jelen kutatásban egy afro-amerikai embertől nyerték. Mindkét esetben a páciensek HIV-fertőzöttek voltak. Ez azért fontos, mondta Burton, mivel ez megerősíti, hogy a különböző kontinensekről származó, különböző vírus-törzsektől származó fertőzést hordozó emberek szervezete hatékony antitesteket termelhetett. Minél több különböző embertől származnak az antitestek, annál nyugodtabbak lehetünk, hogy jó HIV-elleni oltóanyagot nyerünk – hangsúlyozza a kutató.
Mindezidáig az újonnan felfedezett antitesteket csak a laboratóriumban tesztelték. Burton azonban elmondta, hogy néhány hónapja elkezdte az állatkísérleteket, hogy élő szervezeteken vizsgája meg, az antitestek éppúgy meg tudják-e előzni a HIV-fertőzést, mint a laboratóriumban. A szakértők reményei szerint ez a munka elvezet ahhoz, hogy embereken tesztelhető AIDS elleni oltást fejlesszenek ki. „Azt garantálhatom, hogy jó antitestek nélkül nem nyerhetünk jó oltóanyagot” – összegezte az eredményeket Fauci.
atv.hu / BBC / TIME
