A gizmodo.com beismerte, hogy 5000 dollárt fizetett egy ismeretlen személynek egy következő generációs iPhone készülékért, melyet egy Apple alkalmazott veszített el. Jason Chen, a honlap műszaki blogjának szerkesztője a múlt héten fényképeket és videó felvételeket tett közzé telefonról.
Meglepő akció
Chen az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy pénteken egy feleségével kettesben elköltött vacsora után arra ért haza, hogy a rendőrség házkutatást végez otthonukban. „A rendőröknél volt egy számítógép, és éppen lajstromba vették az eszközöket, amelyeket elvittek. Elmondták, hogy már néhány órája ott vannak, és a bejárati ajtót be kellett törniük, mivel nem voltam otthon” – mesélte a szerkesztő. A technológiával foglalkozó blogra felkerült a házkutatás dokumentációja, amelyben a rendőrség azt állítja, hogy a számítógépet és a többi eszközt valószínűleg súlyos bűnügyek elkövetéséhez használták.
A honlap olyan adatokat tett közzé a következő generációs iPhone-ról, amelyeket az Apple csak később szeretett volna nyilvánosságra hozni. A gizmodo.com szerint a készülékben olyan újdonságok találhatók, mint például a felhasználóval szembenéző videokamera, a nagyobb lencséjű továbbfejlesztett kamera, és vaku. Ezen kívül a készülék kivitele a korábbiaknál laposabb és akkumulátorának élettartama hosszabb.
Jogi kérdések
Kritikusok szerint a gizmodo.com bűncselekményt követett el, mert tudta, hogy lopott eszközről van szó és arra is rámutatnak, hogy a törvény világosan kimondja, hogy mi a teendő a talált tárgyakkal.
A gizmodo.com tulajdonosa a Gawker Media és vezető üzemeltetője Gaby Darbyshire elmondta, hogy Chen szerkesztő számítógépeinek és szervereinek azonnali visszaszolgáltatására számítanak. „Az állami és szövetségi törvények értelmében nem adható ki házkutatási engedély egy újságíró személyi eszközeinek lefoglalására” – írta a vezető hölgy San Mateo megye hatóságainak szombaton. „A törvény alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a házkutatás során jogtalanul foglalták le az eszközöket. Ebben az esetben egy írásbeli bírósági felszólítás küldése lett volna a megfelelő eljárás” – mondta Darbyshire. A Gawker Media szerint az ügy felveti a kérdést, hogy a törvény alapján a bloggerek újságíróknak tekintendők-e, vagy nem.
Az esetet figyelemmel kísérő Electronic Frontier Foundation (EFF) jogvédő csoport szerint az ügy két dolog miatt is aggasztó. „Van egyszer egy riporterünk, aki olyan információt közölt az eszközről, amelyet tulajdonosa egyelőre titokban akart tartani. A készüléket kifejezetten védeni akarta minden olyan személytől, aki azt a nyilvánosság elé viheti, legyen bár blogger, újságíró, vagy bármi más címkével ellátva az illető” – mondta a BBC News riporterének Jennifer Ganick, az EFF polgári szabadságjog csoportjának igazgatója. A másik dolog, ami felől az EFF aggódik, hogy a rendőrök egy magáncégnél végeztek házkutatást. „Ha volt valami törvénysértés, akkor nem világos, hogy mi az” – mondta az igazgatónő.
A rajtaütést a React nevű kaliforniai számítógép-védelmi akciócsoport hajtotta végre. Az akciócsoport 1997-ben a számítógépes csalások és a személyiséglopás növekvő problémájának kezelésére jött létre. Szorosan együttműködik a számítógépiparral, és a vezető testületében helyet foglaló 25 cég egyike az Apple.
A következő generációs iPhone készüléket Gray Powell, az Apple 27 éves alkalmazottja veszítette el. A múlt héten az Apple írásban kérte vissza az eszközt a gizmodo.com-tól, amit vissza is kapott. A gizmodo.com a „lopott tulajdon személyes haszonszerzés céljából történő birtoklása” című kaliforniai törvény megsértéséért vonható felelősségre.
atv.hu / BBC
