Magyar idő szerint hétfő délelőtt 10 óra 14 perckor sikeresen elstartolt az űrbe az Endeavour űrsikló a floridai Kennedy Űrközpontból, fedélzetén hat asztronautával - jelentette be az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA). Az űrsikló indítását legutóbb vasárnap el kellett halasztani 24 órával, mert nem voltak megfelelőek az időjárási körülmények a floridai Cape Canaveral felett.
Az Endeavour egyebek mellett a Tranquility modult viszi majd a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az ISS részét képező szakasz kupoláját az olaszországi Torinóban építették, különlegessége pedig az, hogy a szokásosnál nagyobb ablakokat szereltek rá, amellyel minden eddiginél jobb kilátás nyílik a Földre, valamint könnyebben figyelemmel kísérhetők az űrséták és a dokkolások.
A modulba légtisztító, víztisztító, robotkaros munkaállomás és a legénység kényelmét szolgáló berendezések vannak beépítve, és akár két űrhajós elszállásolására is alkalmas lesz. A 18 tonnás, kupolás modult három űrséta keretében rögzítik az objektumhoz. Ezzel 90 százalékban lesz kész az ISS, amely eddig 100 milliárd dollárba került.
Ez a 13 napos misszió lesz az egyik utolsó űrsikló-küldetés, mert a NASA a tervek szerint még az idén kivonja a forgalomból az 1981 óta szolgáló járműveket. Március közepén a Discovery megy az űrbe, májusban az Atlantis, júliusban pedig ismét az Endeavour. Az utolsó küldetést szeptemberre tervezik a Discovery űrsiklóval. Ezután már csak az orosz Szojuz űrhajó lesz képes embereket szállítani a Nemzetközi Űrállomásra.

