A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nem győzi hangsúlyozni, hogy a kétszeres spanyol világbajnokkal teljesen más lesz a csapat, mint Kimi Räikkönennel. Montezelomo elmondása szerint a kulcs az, hogy Fernando Alonso mindenkivel nagyon barátságos, és kommunikatívabb is.
Rengeteg kifogást lehetett már hallani a finn pilóta távozása kapcsán. De míg Räikkönen különösebben nem foglalkozik a múlttal, és azzal, hogy a maranelloiak idő előtt szerződést bontottak vele, addig az olaszok rendre hangsúlyozzák, hogy 2007 világbajnokának leginkább a kommunikáció hiánya miatt kellett mennie. Tény, Kimi soha nem volt az a beszédes fajta, de ezt már a mclarenes időkben is sejteni lehetett róla.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo a spanyol El País-nak adott interjújában ismét Alonsót méltatta, akiben Michael Schumacher-t látja. "Kimi Räikkönen nem beszél túl sokat. Nehezen kommunikált a mérnökökkel, a csapattal, és az alkalmazottakkal" - állítja Montezemolo, aki úgy fogalmazott, hogy "egy karizmatikus személyiséget akartunk, aki képes olyan csapatszellemet generálni, mint amilyen Schumacher idejében volt. Fernando Alonso képes erre, mert fiatal, nagyon jól beszél olaszul, mindenkivel barátságos, és egy kitűnő vezető."

