Németh Krisztián legújabb, Görögországban szerzett találata után megfordulni látszik az AEK Athént övező közhangulat. A lapok áradoznak a Larissza elleni második félidőben nyújtott produkcióról, az egyik internetes oldal egyenesen mintának nevezi a játékrészt, a magyar légióst pedig hetes osztályzattal jutalmazza.
A legtöbb görög lap kiemelt terjedelemben foglalkozik az AEK 3-1-es, Larissza ellen aratott győzelmével. Ez nem csoda, hiszen az athéniak egy szerencsétlen széria után tudtak újra nyerni. Abban minden szakíró egyetért, a sárga-feketék második félidőben mutatott játékuknak köszönhetik a sikert.
Az egyik legtekintélyesebb internetes oldal behatóbban is foglalkozik a szünetben eszközölt változtatásokkal. Cikkük szerint Németh Krisztián beállásával egyben szerkezetet is váltott a csapat (4-2-3-1 helyett 4-4-2), a két változtatás pedig együttesen a játék alapos javulását eredményezte. A mérkőzés során beküldött futballisták közül a magyar légiós kapta a legjobb osztályzatot, hetest, az egész együttest tekintve is a legjobbak közé sorolták.
Teljesítményének értékét a beszámoló szerint gólja is növeli, hiszen azzal vált végleg biztossá az AEK lélektanilag rendkívül fontos sikere - olvasható a pepsifoci.hu-n.

