Az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nőtt. Az elemzők szerint az e heti áremelés legfőbb oka az, hogy a forint az utóbbi időben jelentősen gyengült a dollárhoz képest.
   
Az üzemanyagok az újév első napján a 2 százalékpontos áfa-emelés miatt drágultak: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a számítások szerint.



Így változott a benzin és gázolaj ára az elmúlt években


Az MTI érdeklődésére piaci elemzők elmondták, hogy a Molnak ezen a héten a múlt heti forint árfolyam gyengülés miatt sokkal nagyobb emelést kellett volna végrehajtania. Egyes vélemények szerint mintegy 20-20 forinttal kellett volna emelni mindkét üzemanyagfajta árát.



Szijjártó Péter 2006-ban külön sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy az akkori kormány felelős a rendkívül magas (akkor 300 forintos) benzinárért. A Fidesz az elmúlt hetekben az áfa-emeléssel és a jövedéki adó emelésével is feljebb tornászta az üzemanyagárakat, melyek már jóval 400 forint fölött vannak


Tavaly január elején a benzin átlagára 360-361 forint, a gázolajé pedig 351 forint volt. Az autósok 20-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Az előző rész tartalmából: a Mol Nyrt. a múlt héten 6-6 forinttal emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát.
   
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / MTI