Róna Péter hangsúlyozta: Christian Rosenberg, az IMF magyarországi delegációjának vezetője egyértelművé tette, hogy a kormánynak tartalmi változásokat kell végrehajtania, az Országgyűlés azonban elfogadott két kifogásolt törvényt. Az Európai Uniónak vétójóga van az IMF-hitel ügyében, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerint pedig Magyarország megszegte az alapszerződést. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy a magyar helyzet nem elfogadható. Mindezekből az LMP-közeli közgazdász arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok valószínűleg nem szavazza meg tárgyalások megindítását.
Róna ugyanakkor úgy látja: más kérdés, hogy a kormány hogyan kezeli ezt a helyzetet. Április végéig nincs szükség külső finanszírozási forrásokra, hacsak a világgazdasági helyzet nem romlik – tette hozzá.
Teljesen más az álláspontja Csaba Lászlónak. A Közép-európai Egyetem közgazdászprofesszora az ugyan nem állítja, hogy lesz megállapodást, de azt igen, hogy „meg kell egyezni”. A várt gyors növekedés nem következett be 2011-ben, ahogy a foglalkoztatás növekedése és az árfolyam erősödése sem. Ennek következtében a magyar gazdaság megítélése kedvezőtlenné, az ország finanszírozása pedig drágábbá vált – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csaba László.
A Közép-európai Egyetem tanára kiemelte: az ország tehát finanszírozható, csak az a baj, hogy drágán, ezért kell a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni. Költségcsökkentési kényszerben van a kormány, de ez nem olyan kényszer, hogy torkunkon a kés. Felelős módon kell gazdálkodni – jegyezte meg.
Csaba László szerint olyan programot kell kidolgozni, amiben a számok hitelesek, a tartalom pedig a belső szempontoknak és érdekeknek is megfelel. Hozzátette: sok mindenben, például az adópolitikában megmarad a kormány mozgástere.
atv.hu, Szegő Péter, Inforádió, hirado.hu

