Az európai bankok igyekeznek javítani saját mérleghelyzetükön és tőkemegfelelési rátáikon, és eközben csökkentik a felzárkózó piacoknak nyújtott hitelezést - írta az Economist.

A tőkemenekítés ezekről a piacokról a helyi valuták árfolyamesését idézi elő, ami súlyos károkat okozhat. Ez utóbbi megjegyzéshez az Economist egy táblázatot is mellékel, amely szerint idén május óta a felsorolt 10 deviza közül a legnagyobb mértékben, több mint 20 százalékkal a forint gyengült az amerikai dollárral szemben.  

Az Economist szerint jelenleg Magyarországon a legnagyobb a baj, a magyar devizakészletek ugyanis korlátozottak, miközben halomban áll a devizaadósság, a Moody's hitelminősítő pedig befektetési szint alá rontotta a magyar szuverén adósbesorolást.

A forint támogatására tett erőfeszítésként az MNB fél százalékponttal emelte alapkamatát, ám ez az utolsó dolog, amire egy olyan gazdaságnak szüksége van, amely tíz százalékhoz közelítő munkanélküliséggel és recesszióval néz szembe - írja az Economist.

MTI / hvg.hu