Szociális hozzájárulási adó címen, a munkabér 27 százalékát kitevő új adó bevezetését javasolja Rogán Antal. A fideszes képviselő indítványa két részből áll. Az első lehetővé tenné, hogy olyan, a társadalombiztosítást megillető adó is kivethető legyen, amely nem jogosít ellátásra. A javaslat másik fele a konkrét adóról szól, bár nem említi, hogy ez miként érintené a már meglévő társadalombiztosítási járulékot. Az adót a munkaadók fizetnék, a munkabérek után, az szja-előleg levonásával egyidőben, vagyis jellemzően havonta. Az egyéni vállalkozó, az őstermelő és az eva-alany vállalkozó pedig maga után fizetné az új adót.
A fideszes Koszorús László az evá-t szüntetné meg, legalábbis egy erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az adótörvényekhez. A javaslat szerint jövőre már nem lehetne az egyszerűsített vállalkozói adót választani. A jelenlegi evá-soknak egy évvel később, 2013 januárjától szűnne meg ez a lehetőség. A KDNP-s Seszták Miklós viszont egy olyan javaslatot nyújtott be, amely nem szüntetné meg, de 30 százalékról 35 százalékra emelné az evát.
Továbbá közösségi közlekedési adó bevezetését javasolják fővárosi fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselők. Az erről szóló módosító javaslatot is szerdán nyújtottak be az Országgyűlésnek. A javaslat szerint az új adó az iparűzési adó mintáját követné. A közterhet január elsejétől fizetnék a vállalkozások évente kétszer, az árbevételük után. Az adó mértéke Budapesten és vonzáskörzetében 1 százalék, míg vidéken fél százalék lenne. Ebből le lehetne vonni a munkavállalók bérletére költött összeget.
atv.hu

