Radu Botaş, a rendőrök érdekeit képviselő, mintegy 650 tagot tömörítő Arad megyei szakszervezet elnöke a Nyugati Jelennek elmondta, egyelőre ők is a központi utasításokra várnak. A júniusi élelmiszerpótlék 700 lejről 150-re való csökkentése és a leépítésekkel való fenyegetések mindenkit mellbe vágtak, különösképp azokat, akik gyermekeket nevelnek, illetve bankkölcsönök törlesztésével, adóságokkal küszködnek. Botaş szerint az országos szakszervezeti vezetőjük már egy olyan javaslattal is előhozakodott a belügyminiszter előtt (költségcsökkentésként), hogy engedélyezzék a rendőröknek az állásukból történő 2-3 éves „felfüggesztését”. Ez idő alatt más munkát is elvállalhatnának, elkerülve a belügyi tárca által szorgalmazott leépítéseket.
– Egyesek olyan nehéz helyzetbe kerültek, hogy képtelenek fenntartani családjukat, ezért szeretnének külföldön munkába állni, például a mezőgazdaságban. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha hazatérésükkor visszafogadják őket eredeti munkahelyükre, a rendőrségre. Távollétükben a minisztérium jelentős összegeket spórolhatna meg, hisz nem kellene őket fizetni arra az időszakra – nyilatkozta a szakszervezetis vezető, aki szerint egy másik javaslat, hogy a 20 éves szolgálati idő letöltése után a rendőrök kérelmezhessék az előzetes nyugdíjaztatásukat.
Igaş belügyminiszter legutóbb bejelentette: körülbelül 30 napon belül kezdődnek a leépítések, addig is tárgyalásokat folytatnak a szakszervezeti vezetőkkel. Bukarestben hétfőn tiltakozást szerveznek a szaktárca intézkedései ellen, a megmozdulásra azonban Arad megyéből nem utaznak fel tiltakozók. Botaş szerint az alkalmazottak tanácstalanok és a napokban zajló bukaresti egyeztetések fejleményeire várnak.
nyugatijelen.com

