A pénzügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy hivatala egyértelmű szabálymagyarázata alapján utólag meg kellene adózni a szolgálati utakért és diétáért járó költségtérítést a volt Fico-kormány minisztereinek is.
Mikloš figyelmeztetett más minisztériumokat is, hogy az egyes minisztereknek fel kell tüntetniük adóbevallásukban ezeket a bevételeket is.
A kormányfőnél ez a zsebpénz az étkezési költség (diéta) 200 százaléka, a miniszterek esetében pedig a száz százaléka.
Ján Počiatek volt pénzügyminiszter hivatalos külföldi útjai során 3500 euró összegben vett igénybe étkezési költségtérítést, azaz 400 eurót kellene adóznia. Robert Kaliňák, volt belügyminiszter nem tart a zsebpénz megadóztatásától, mint mondta, a már befizetett adó mellett ez jelentéktelen tétel lesz. De hozzáfűzte, nevetségesnek tartja, hogy a pénzügyminiszter ilyen témát sajtótájékoztatón jelent be.
S/para

