Sorra kapják az értesítést azok az autótulajdonosok, akiknek Suzuki Swift típusú járműve 1997. október 1. és 2002. október 1. között hagyta el a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi üzemét. Az autógyártó cég szakemberei az utólagos minőségellenőrzés során ugyanis azt észlelték, hogy az első lengéscsillapítók jelentős mértékben elrozsdásodtak, írja a heol.hu. A szóban forgó alkatrész hibája miatt személyi sérüléssel járó baleset nem történt, ám a gyár úgy döntött, átvizsgálja az érintett évjáratokat – a biztonsági visszahívás 124 ezer 375 Swiftet érint, tulajdonosaikat arról értesítik, hogy a megjelölt márkaszervizben térítés nélkül kicserélik a hibás lengéscsillapítókat.
A problémás alkatrészt korábban az a Budapesten bejegyzett Berva 96 Kft. készítette, amelyet azóta felszámoltak. Az egri cég egyik volt – Swift-tulajdonosként érintett, magát megnevezni nem kívánó – dolgozója annyit mondott, hogy a lengéscsillapítók az akkori szigorú technológiai előírások szerint készültek, az autógyár minőségi ellenőrzés után át is vette őket, írja a heol.hu.
A szakemberek szerint a lengéscsillapító a rajta lévő rögzítőelemmel szerelhető fel az első futóműre. A Berva 96 Kft. üzemében annak idején ezt a – rögzítőburkolatot is tartalmazó – komplett alkatrészt látták el az előírt korrózióvédelemmel. A galvanizálást – mint kiderült – a rögzítőelem nélkül kellett volna elvégezni, így ugyanis az általa takart részre nem jutott el a védőanyag. Ennek a hiánya okozta, hogy a jármű használatával arányos mértékben elhatalmasodott a veszélyes rozsdásodás.
Azóta viszont kiderült, hogy a rozsdásodás miatt leválhat a kormány-tengelycsonk az első lengéscsillapítókról, ezért a jármű mozgásképtelenné válik. „Volt olyan autó, amit trélerrel hoztak be, de olyan nem történt, hogy a forgalomban következett volna be az alkatrész törése”, magyarázta a heol.hu-nak Ajlik Csaba, a Szabó Autócentrum Kft. üzletág-igazgatója.
heol.hu

