Átmenetinek bizonyult a forint szerda délelőtti pozitív korrekciója, az eurót délben fél egykor 283,53 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtti 281 forintot közelítő jegyzésekkel. Háromnegyed tízkor a jegyzés 281,75 forinton állt.
   
Kedden délután az eurót még 284 forint környékén jegyezték, majd szerdára virradóra már 282 forint közelében.

Cáfolták a hitelmegállapodást
   
A forint szerdára virradó erősödését részben az IMF és a magyar kormány részéről a kapcsolatok fenntartására kedd este tett kölcsönös ígéretnek tulajdonítják a piacon, csakúgy, mint a szerda délelőtti negatív korrekciót is, amire a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye után került sor. Az NGM szerint eddig sem volt, és a jövőben sincs szükség új hitelmegállapodásra, tehát az IMF-fel az őszre tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése.
   
Gyengült az euró is

A nemzetközi piacokon ugyanakkor eurógyengülés következett be, az euró a kora délelőtt elért 1,27 feletti dollár jegyzésekről 1,2650-re gyengült vissza, amit a zloty és a cseh korona hasonló léptékű gyengüléssel követett.
   
A dollár jegyzése délben 224,13 forint a délelőtti 222,73 forint után, a svájci frankot 217,73 forinton jegyzik a délelőtti 216,25 forint után, 100 japán jent pedig 265,22 forinton 263,55 forint után.