Domokos László, fideszes politikust jelölte az új kormány az Állami Számvevőszék elnöki posztjára. "Azon kevés parlamenti képviselők közé tartozik, aki az elmúlt években, évtizedekben parlamenti munkáját a költségvetési ügyeknek szentelte, aki valóban ismeri az ország büdzséjét” - indokolt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Domokos pedig azt ígérte, hogy megválasztása esetén lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, illetve megszűntetni az összes esetleges összeférhetetlenségeket is. Emlékeztetőül: a Magyar Narancs még 2007. júniusában cikkezett Domokos László „szemérmetlenül” magas bevételeiről. A politikus ugyanis 1998 és 2002 között az egyik, ha nem a legjobban kereső képviselő volt Magyarországon.

A szocik is szerették

Mindezt akkori vagyonnyilatkozatára, valamint arra a képviselő-testületi határozatra alapozta a lap, amit a megyei közgyűlés minden tagja egyhangúlag megszavazott – beleértve az összes szocialista tagot is. Így Domokos mindenkori tiszteletdíján és költségtérítésén felül negyedévente bruttó 4,5 millió forint prémiumot vehetett föl közgyűlési elnökként, mondván: ő biztosítja az általa vezetett önkormányzat likviditását. (Négy év alatt csak ez a prémium bruttó 72 millió forint többletjövedelmet biztosított neki, további 108,288 milliót pedig megyegyűlési elnökként kapott.)

Domokos 1998-tól egyfolytában országgyűlési képviselő, a Fidesz-kormány alatt nem csupán frakcióvezető-helyettes volt, hanem összesen tíz bizottság és albizottság munkájában is részt vett - pluszpénzért. Jutalmazása 2006 decemberében újra hír lett: Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter a parlament napirend előtti vitájában szóvá tette, hogy a négy év kihagyással újra a Békés megyei közgyűlés elnöki posztjára került Domokos magának és helyettesének 900 ezer forintos jutalmat szavaztatott meg. Nem annyira az összeg nagysága a figyelemre méltó, hanem a körülmények, írta a Magyar Narancs.

Meghaladta a 200 milliót

Egy kis számítás után az újság oda jutott, hogy Domokos László 1994 és 1998 között képviselő volt a békéscsabai városházán és a megyegyűlésben, 2002 és 2006 között csak parlamenti képviselő és megyegyűlési képviselő, bizottsági  elnökséggel. A jövedelmi szempontból vastagabb korszak 1998 és 2002 közé esett, valamint a jövőt is magába foglaló 2006 és 2010-es periódusra - amikor egyszerre parlamenti képviselő és megyei közgyűlési elnök.

Annyit bizton mondhatunk, hogy Domokos László - tiszteletdíjat, fizetést, jutalmat és költségtérítést figyelembe véve – nem kevesebb, mint bruttó 200 millió forint közpénzjövedelmet mondhatott magáénak 2006. december 31-ig. (Pedig ebben a summában nincs is benne a békéscsabai alpolgármestersége után járó fizetése (1990-1994), az 1994 és 1998 közötti képviselői tiszteletdíja, valamint az, hogy 1998 és 2002, illetve 2006 májusa és 2006 decembere között pontosan mennyi költségtérítést vett fel a parlamenti munkája után.)

Több ingatlanban nem lakhat

A Blikk szerdán arról írt, hogy Domokos, mint szarvasi egyéni képviselő az elmúlt három ciklusban havi 115 ezer forint adómentes költségtérítést vett fel lakhatási támogatás címén, pedig vagyonbevallása szerint egy budapesti lakás tulajdonosa. A lap érdeklődésére Domokos maga is elismerte, hogy felvette a támogatást. Ezt azzal indokolta, hogy ugyan Budapesten van lakása, de választókörzetében, Szarvason nincs.

Ez tényszerűen igaz, ahogy az is, hogy Szarvastól alig negyven kilométerre, Békéscsabán viszont lenne hol laknia, több ingatlana is van a városban és környékén. Ráadásul saját bevallása szerint a költségtérítésből nem bérel lakást. "Van költségem bőven, higgye el" - nyilatkozta a Blikknek. Az újság számításai szerint Domokos az elmúlt 12 évben 15 millió forint költségtérítést vehetett fel lakhatására.

Kétes és kreatív

Szerdán az LMP kiadott egy közleményt, amiben azt írják: felháborító, hogy a kormány olyan jelöltet állít az Állami Számvevőszék élére, aki maga is „kreatív könyvelés” révén súlyos milliókkal károsította meg az adófizetőket. Az LMP felszólítja a kormányt, hogy „vegye komolyan a miniszterelnök által meghirdetett nihilizmus és cinizmus elleni harcot, és alaposan fontolja meg Domokos László kinevezését”.

A közlemény hivatkozik egy szerdán napvilágot látott sajtóinformációra, miszerint Domokos, a Békés megyei közgyűlés elnökeként annak idején részt vett azokban a kétes kötvénykibocsátásokban, amit az ÁSZ vizsgálata jogsértőnek talált.

A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja azonban kiáll Domokos László országgyűlési képviselő mellett. Mint a Fidesz közleményében ismertette, Domokos László állandó lakóhelye nem az egyéni választókörzetében, a szarvasi székhelyű, Békés megye 5. számú választókerületben található, ezért a képviselőt megilleti az 1990 évi LVI., az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvény szerinti lakhatási támogatás. Hangsúlyozták, hogy a képviselő az őt megillető támogatást a törvényben meghatározottak szerint használta fel.