19:20 Ketten visszaléptek napközben
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két párt egy-egy képviselőjelöltje vasárnap nap közben visszalépett - tájékoztatta Kovács János, a megyei területi választási iroda vezetője az MTI-t. A szerencsi választókörzetben a MIÉP, a miskolci 4-es számú kerületben pedig az MSZDP jelöltje döntött úgy vasárnap, hogy mégsem indul. A visszalépést nem kellett indokolni. A szerencsi körzetben egyébként reggel még 8, a miskolci 4-es számúban pedig 4 induló volt.
19:03 Nem fekteti meg a kutatások szerint a Jobbik az MSZP-t
Egyetlen közvélemény-kutató sem jósol kétharmadot a Fidesznek, és mindegyiknél az MSZP áll a választási tabella második helyén. A Szonda Ipsos úgy becsüli, hogy a Fidesz a voksok 57 százalékát söpri be, az MSZP-t a szavazók 19 százaléka szereti, a Jobbikat pedig az urnához járulók 15 százaléka támogatja, illetve az LMP 5,5 százalékkal ugorja meg a parlamenti küszöböt, az MDF viszont 3 százalékkal elhasal rajta. Szinte hajszálra megegyezik ezzel a Századvég felmérése, a különbség csak annyi, hogy a Fideszt itt 56 százalékra saccolják, az LMP-t öt százalékra adják, az MDF-et pedig 4-re.
A Medián viszont a Fidesz eredményét már 55 százalékra taksálja, az MSZP-t az előzőekhez hasonlóan 19 százalékra tartja, a Jobbiknak viszont 15 százalék helyett már 17 százalékot szavaz meg. A Mediánnál az LMP is üzembiztosabban, 6 százalékkal viszi át a parlamenti küszöböt, az MDF viszont e közvélemény-kutató szerint bizton kihullik 3 százalékkal. A leggyengébbnek, 54 százalékosnak a Nézőpont Intézet találta a Fideszt, és ebben a statisztikában a legizmosabb, 20 százalékkal az MSZP. (Az LMP és az MDF itt ugyanígy 6, illetve 3 százalékot kapott.)
18:59 Meghosszabbították a kampánycsendet
Országszerte meghosszabbította a kampánycsendet az Országos Választási bizottság (OVB) vasárnapi ülésén. Egészen addig életben marad a kampánycsend, amíg be nem fejeződik az összes szavazás az összes szavazókörben - hangzott el az ülésen.
18:46 Húsz embert kellett ellátnia a mentősöknek
Körülbelül 20 ember szorult ellátásra országszerte vasárnap a szavazással összefüggésben. Többen elestek a lépcsőn, ők zömében boka- és térdsérüléseket szenvedtek. Akadtak olyanok is, akiket rosszullét miatt kellett kórházba szállítani. A legsúlyosabb eset a Veszprém megyei Berhidán történt. Az 58 éves asszony eszméletét vesztette, és bár a mentőknek sikerült újraéleszteniük, a kórházban meghalt. A legtöbb eset Budapesten történt, körülbelül az ellátottak fele került ki a fővárosból - mondta el a Független Hírügynökségnek Valics Dezső, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese.
18:36 Nem semmisítik meg a baktalórántházi szavazatokat
A baktalórántházi választókerületi választási bizottság, miután vasárnap délután meghallgatta, elutasította annak a képviselő-jelöltnek a beadványát, aki azt kérte, hogy semmisítsék meg a vasárnap délig leadott szavazatokat. A beadványt benyújtó szerint ugyanis törvénysértés történt, bizonyítani tudja, hogy több településen is gépkocsiból figyelik általa meg is nevezett személyek a náluk lévő választói névsor alapján, hogy kik mennek el szavazni.
Baktalórántháza jegyzője, Rebák Éva megerősítette: a bizottság megtárgyalta és elutasította a képviselő három beadványát.
18:00 Már a választók 59,28 százaléka leadta voksát
A választásra jogosultak 59,28 százaléka, összesen több mint 4 millió 752 ezer ember adta le voksát az országgyűlési választásokon vasárnap délután 17,30-ig. A legtöbben - a jogosultak 63,02 százaléka - Budapesten szavaztak eddig az időpontig. A legkevesebben - 55,58 százalék - Baranya megyében járultak az urnákhoz. A 2006-os országgyűlési választásokon ugyanebben az időben a szavazók 61,72 százalék adta le a voksát, vagyis körülbelül 2 százalékkal többen, mint most.
17:50 Kígyózó sorok az átjelentkezéses körzetekben
A XI. kerületi 15-ös választókerület 19-es választókörében (Bocskai út 47-49.) több száz méteres volt a sor kora délután – írja az Index. A folyosókon is sokan álltak, és az épület előtt is hosszasan kígyózott a várakozók sora.
A kerület jegyzője, Filipsz Andrea arról tájékoztatott, hogy kétezer-nyolcszázan kértek igazolást, hogy a kerületben szavazhassanak. Nekik, bár a XI. kerületben három választókerület van, egyetlen szavazókört kellett kijelölni. Ez sorsolással a 15-ös választókerület 19-es választóköre lett. Itt amúgy 972 helyi lakos szavazhatott, ehhez jött hozzá a majd háromezer igazolásos. A jegyző kérvényezte, hogy pótválasztóköröket is ki lehessen jelölni, de erre a törvény nem ad lehetőséget.
Hasonló volt a helyzet Zuglóban is, kora délután több száz fős sor várakozott a Pétervárad utca 11–17-es szám alatti szavazóhelyiség előtt. A kerületben a 31. számú szavazókört jelölték ki az átjelentkező szavazóknak. A bizottság azonban nem készült föl a megnövekedett számú szavazó fogadására, délután egy órakor az elöl álló szavazók másfél órás várakozásról számoltak be tudósítónknak.
A XIII. kerületben a Kassák Lajos Gimnázum egyik termében lévő 48-as szavazókör várta az igazolásos szavazókat. Itt előbb az utcán, majd az iskola udvarán, a sportpályát megkerülve kígyózott a sor.
Kaposváron is torlódás volt az igazolással szavazókat fogadó szavazókörben; voltak, akik 20-25 percet álltak sorban - többen az utcán várakozva -, hogy leadhassák voksukat, ám vasárnap délutánra helyreállt a rend - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
16:43 Eddig szavazhattak a bv intézetekben
A büntetés-végrehajtási intézetekben véget ért a szavazás, a rácsok mögött 1.376-an adták le voksukat - tájékoztatta az MTI-t a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága vasárnap nem sokkal négy óra után.
A fogvatartottak mozgóurnába adhatták le voksukat.
A szavazásra jogosult 5.218 fogvatartott közül 1.882-en jelezték választási szándékukat az országgyűlési választás első fordulójára, ennyien kértek igazolást a lakóhelyük szerinti jegyzőtől arról, hogy büntetés-végrehajtási intézetben akarnak szavazni. Igazolást 1.461 fogvatartott kapott.
A szavazást a fogva tartás helye szerinti önkormányzat jegyzőjével egyeztetett időpontban kellett lebonyolítani. A büntetés-végrehajtási szervek vezetői felvették a kapcsolatot a helyi önkormányzat jegyzőjével, hogy a választásra jogosultak részére a mozgóurnás szavazás feltételeit biztosítsák.
Büntetés-végrehajtási intézetben csak azok a választójoggal rendelkező fogvatartottak szavazhatnak, akik ezt kérték, és akiknek a helyi választási iroda vezetője az igazolást megküldte.
A BVOP korábbi közlése szerint a büntetés-végrehajtási szervek vezetői úgy szervezték meg a szolgálatot a szavazás napjára, hogy a bv-nél dolgozók is gyakorolhassák választójogukat.
16:34 Szavazatszámlálók biztosítanák a sorbanálló voksolókat?
Az Országos Választási Bizottság (OVB) szerint a szavazatszámláló bizottság dolga intézkedni azokban a kijelölt szavazókörökben, ahol az igazolással szavazók között torlódás alakult ki. A testület hamarosan állásfoglalást ad ki az ügyben, amelynek lényege a következő: abban az esetben, ha este hét órakor még sor áll a szavazókör előtt, a szavazatszámláló bizottság két tagja beáll a sor végére. Azok, akik előttük vannak, még leadhatják a szavazatukat, akik azonban utánuk érkeznek, már nem voksolhatnak.
Vasárnap az ország több választókerületében hosszú sorok alakultak ki a szavazóhelyiségek előtt. Azokon a helyeken volt tömeg, ahol a lakóhelyüktől távol, igazolással szavazók adják le a voksukat. Az idei választáson fordul elő először, hogy a lakóhelyüktől távol szavazók egyetlen kijelölt szavazókörben adhatják le voksukat. A fővárosban van olyan szavazókör, ahol így több mint két és félezerrel többen szavaznak a megszokottnál.
16:13 Az első húsz szavazónak csak egy lapot osztottak
Már a huszadik választópolgár akart szavazni a Vas megyei Egyházashetyén a 001-es szavazókörben, mikor a szavazatszámláló bizottság tagjai észrevették, hogy az addig voksolóknak csak területi listás szavazólapot adtak oda, az egyéni jelöltre szólót viszont nem. A helyi választási iroda vezetője utasítása alapján telefonon, illetve személyesen felkeresték az addig szavazó 19 embert, hogy újra menjenek el a szavazóhelyiségbe és adják le voksukat az egyéni jelöltekre is. A 19 emberből hatan mozgóurnát kértek, 13 pedig visszament szavazni egyéni jelöltre is a szavazókörbe.
16:04 Busszal szállították a szavazókat három kisvárosba - feljelentést tettek az ügyben
Szervezetten, buszokkal szállítják az embereket választani Vásárosnaményban, Gávavencsellőn és Tiszabercelen - legalábbis ezt állítja az egyik párt képviselő-jelöltje, aki a választási bizottságnál még nem, de a rendőrségen már feljelentést tett az ügyben.
Az országgyűlési képviselő-jelölt a Független Hírügynökségnek elmondta: videófelvételük is van arról, ahogyan szervezetten szállították szavazni az embereket Vásárosnaményban, Gávavencsellőn és Tiszabercelen. Sőt, mint állította, Tiszabercelen valakik még csomagot is osztottak, de amikor meglátták őket, azonnal felfüggesztették az ajándékozást.
A jelölt hozzátette: Ibrányban pártja egyik aktivistáját felpofozták. Mindezekről egyelőre a rendőrségen tettek feljelentést, csak ezután fogalmazzák meg a beadványt a területi választási bizottságnak.
15:35 A választójoggal rendelkezők közel fele adta le voksát 15 óráig
A választásra jogosultak 46,78 százaléka, összesen több mint 3 millió 745 ezer ember adta le voksát az országgyűlési választásokon vasárnap délután 15 óráig. A legtöbben - a jogosultak 50,72 százaléka - Budapesten szavaztak eddig az időpontig. A legkevesebben - 43,54 százalék - Baranya megyében járultak az urnákhoz. A 2006-os országgyűlési választásokon ugyanebben az időben a szavazók 48,89 százalék adta le a voksát, vagyis körülbelül 2 százalékkal többen, mint most.
14:45 Széttépett szavazólap, fenyegetőző választó
Több rendkívüli esemény is történt az ország különböző szavazóköreiben vasárnap kora délutánig. Százhalombattán az egyik szavazókörben egy választó széttépte a szavazólapot, miután átvette azt a szavazatszámláló bizottságtól. A széttépett lap a bizottságnál maradt, nem tettek semmilyen intézkedést. A Baranya megyei Ipacsfán egy testvérpár okozott kisebb botrányt az egyik szavazófülkében. Először együtt, egy fülkében akarták leadni a voksukat, majd mikor a bizottság felszólította őket, hogy ne tegyék ezt, a testvérpár egyik tagja megfenyegette őket. Azt mondta: "lehet sorba állni és egyenként a bizottságra borítom a fülkét". A végig káromkodó választópolgár végül távozott a helyiségből, így nem volt szükség más intézkedésre.
Még mindig kisebb a részvétel mint 4 éve
A választásra jogosultak 35,88 százaléka, 2.869.694 ember járult az urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában 13 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai szerint.
A részvételi arány 13 órakor Pest megyében volt a legmagasabb, 38,71 százalék, ami 366.191 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Zala megyében volt, 32,58 százalék, ebben a megyében 76.689-en voksoltak. A fővárosban a szavazók 39,6 százaléka, 533.366 választópolgár adta le szavazatát 13 óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 32,58 százalék, a 2002-es választáson 40,19 százalék szavazott 13 óráig. A négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra jogosultak 38,22 százaléka voksolt 13 óráig.
13:40 Kampánycsendsértés keresztrejtvénnyel
Egy kampányújságban közzétett keresztrejtvény sorsolásának szombati kézbesítése, nyilvánosságra hozatala kapcsán kampánysértést állapított meg a Hajdúhadház központú Hajdú-Bihar megyei 4. számú egyéni választókerületi választási bizottság - közölte Vincze András jegyző, választási irodavezető vasárnap az MTI-vel.
Vincze András elmondta azt is: vasárnap egy hajdúhadházi állampolgár bejelentette, hogy névváltozás miatt problémája volt az egyik szavazókörben, ahol a bizottsági tagok nem megfelelő hangnemben beszéltek vele. A helyi választási bizottság a nap folyamán tárgyalja a beadványt. A bejelentő egyébként leadta szavazatát - mondta a jegyző.
Vasas Lászlóné, a Hajdú-Bihar megyei területi választási bizottság vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: vasárnap két jelölőszervezet - Debrecenben és Hajdúhadházon - tett feljelentést a rendőrségen választási plakátok, illetve molinók megrongálása miatt.
13:20 Ketten rosszul lettek Berhidán
Egyközépkorú nő és egy idős férfi is rosszul lett szavazás közbenBerhidán. Az 50 év körüli beteg nő az 5. szavazókörben veszítette el azeszméletét, mentőhelikopterrel szállították el a helyszínről. Egynyugdíjas beteg berhidai férfi ezalatt a 6. szavazókörben lett rosszul,őt is mentővel szállították kórházba - tájékoztatta a FüggetlenHírügynökséget Faragó Istvánné a helyi választási iroda vezetője.
A legfrissebb hírek szerint a középkorú nő életét vesztette.
12:50 Ötven méteres sor Pécsett
Akárkét órán át is sorban kell állniuk az igazolással szavazóknak Pécsettvasárnap, sokan feladják és hazamennek - közölte több várakozásrakényszerülő állampolgár is az MTI-vel.
A nevük elhallgatásátkérő választók felháborítónak tartják, hogy a Baranya 1-es számúkörzetében, az okmányiroda Kossuth téri épülete előtt legalább ötvenméteres sor kígyózik, s esetenként időseknek, kisgyermekkel érkezőknekis másfél, két órát kell várakozniuk, mire leadhatják voksaikat.Jelezték: panaszt tesznek a helyi és az Országos Választási Irodánál.
PappJudit, a helyi választási iroda vezetője jogszabályokkal és alakhelytől eltérő helyen szavazók magas számával indokolta a kialakulthelyzetet. Utalt rá, a törvény mindössze egy helyen teszi lehetővé az"igazolásos szavazást", a baranyai megyeszékhelyen pedig több mint ezerilyen szavazót várnak. Hozzátette, hogy az érintett szavazókör tíztagúbizottságára nemcsak nagyobb adminisztrációs teher hárul, ők azok, akika mozgóurnát viszik a börtönbe, kórházakba, s oda, ahova még szükséges.
Megjegyezte:
őt is többen felhívták telefonon, hogy számon kérjék rajta az "áldatlan
állapotokat", de nem tud mit tenni. A mindenki számára megnyugtató
megoldás jogszabály-módosítás, több szavazókör kijelölése lenne - tette
hozzá.
Hasonló jelenségről számolt be a kisalfold.hu Győrből,
ahol délelőtt 1 órás várakozás után lehetett csak szavazni a Révai
Miklós Gimnázium szavazókörében.
12:30 Tiltott listázás Szabolcsban?
A
délig leadott voksok megsemmisítését kéri az a képviselőjelölt, aki
vasárnap délelőtt törvénysértés gyanúja miatt már tett bejelentést a
baktalórántházi választókerületi, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei
területi és az Országos Választási Bizottságnál. A képviselőjelölt
beadványában azt írta: "...mindez ideig hathatós intézkedést nem tudtak
hozni a csalássorozat megakadályozására, ezért (...) 12,00 órai
hatállyal semmisítsék meg az eddig leadott szavazatokat".
A
képviselőjelölt újabb települést nevezett meg a beadványában, Székelyt,
ahol szerinte tiltott választási névjegyzék alapján nyilvántartást
vezetnek a szavazó állampolgárokról. Hasonló ok miatt ismét
megemlítette Kemecsét is.
Korábban a képviselőjelölt szervezett
szállítást jelentett be a választókörzetből Baktalórántháza, Nyírjákó,
Kemecse és Rohod településekről, ahol állítása szerint gépkocsival
vitték szavazni az embereket, és nyilvántartás alapján vezetik, ki
voksolt már és kit kell később az urnákhoz elvinni.
Az MTI
munkatársa az ügyben megkereste a baktalórántházi választókerületi
bizottságot, de a testület - mivel ülést tartott éppen - vasárnap
délben nem tudott információt adni a beadványok sorsáról. A területi
választási bizottság pedig vasárnap délután 14.00 óra után ülésezik
majd a nyíregyházi megyeházán.
12:00 Pécsudvar: a választási bizottságból kizárták az egyik párt delegáltját
A
Baranya megyei Pécsudvardon a Helyi Választási Bizottság elnöke
megállapította, hogy az egyik parlamenti párt delegáltja tagja a pécsi
közgyűlésnek. A bizottság a delegált tagságát megszüntette és felkérte,
hogy hagyja el a szavazóhelyiséget.
11:40 Alacsonyabb a részvétel, mint korábban
A
választásra jogosultak 24,78 százaléka, 1.979.854 ember járult az
urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első
fordulójában reggel 11 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai
szerint.
A részvételi arány 11 órakor Békés megyében volt a
legmagasabb, 27,6 százalék, ami 83.611 szavazót jelent. A
legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt,
21,72 százalék, ebben a megyében 95.646-an voksoltak. A fővárosban a
szavazók 24,25 százaléka, 326.003 választópolgár adta le szavazatát 11
óráig.
Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 23,66
százalék, a 2002-es választáson 26,37 százalék szavazott 11 óráig. A
négy évvel ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a
választásra jogosultak 27,23 százaléka voksolt 11 óráig.
11:20 Szervezett szállítás?
Törvénysértés
gyanúja miatt a baktalórántházi választókerületi, a területi és az
Országos Választási Bizottsághoz fordult a körzet egyik
képviselőjelöltje, mivel szervezett szállítást és tiltott szavazói
adatbázis használatát észlelte a térség négy településén. A jelölt
állítása szerint Baktalórántházán gépjárművel viszik a választókat a
helyi 1-es számú szavazókörbe, amelytől nem messze, az utcán egy
gépkocsiban ülők figyelik és írják fel, hogy kik adták már le
voksaikat, s kiket kell még az urnához vinni.
Nyírjákón is
hasonlót észlelt a jelölt, megjegyezve, hogy ott "a figyelőautó" egy
magánkertben áll. Rohodon ugyancsak szervezettek szállítják a
szavazókat - közölte a jelölt. Kemecsén pedig - a jelölt szavai szerint
- "huszonhat autó viszi szavazni a választókat, akik egy adatbázisban
biztos pártválasztóként szerepelnek". A képviselőjelölt azt mondta az
MTI-nek, hogy a szervezett szállításról fénykép- és videofelvételeket
készítettek és készítenek, amelyeket a rendőrségre is eljuttatnak majd,
ahol feljelentést tesznek. Megjegyezte: a szállítást végzőknek
szombaton Baktalórántházán, a kultúrházban eligazítást is tartottak,
amiről szintén van felvételük.
11:10 A "nagyok" is szavaznak
Leadta
szavazatát Navracsics Tibor, az országgyűlési képviselő-választás első
fordulójában vasárnap; a Fidesz parlamenti frakcióvezetője - és
veszprémi képviselőjelöltje - Veszprémben, a Bárczi Gusztáv Általános
Iskolában voksolt. Navracsics Tibor 9 óra 30 perckor a szüleivel és
lányával érkezett a szavazókörbe.
Bokros Lajos, az MDF
miniszterelnök-jelöltje Budapest XVIII. kerületében, egy óvodában adta
le szavazatát vasárnap délelőtt, nem sokkal tíz óra előtt. A
miniszterelnök-jelölt feleségével, gyalogosan érkezett a szavazókörhöz.
Bokros Lajos, miután a fülkében kitöltötte a szavazócédulát, fotósok
gyűrűjében dobta be az urnába. A kormányfőjelölt újságírói kérdésekre
nem válaszolt, annyit mondott, kampánycsend van, nem mondhat semmit.
Schiffer
András, az Lehet Más a Politika (LMP) listavezetője kevéssel délelőtt
10 óra után a főváros V. kerületében, a Fővám téren adta le szavazatát.
A politikus, akire több fotós és újságíró is várt, húgával és
unokaöcsével érkezett szavazni.
Leadta szavazatát Vona Gábor, a
Jobbik miniszterelnök-jelöltje vasárnap délelőtt, nem sokkal 10 óra
után a főváros III. kerületében. A Jobbik elnöke feleségével jelent meg
az óbudai Nagy László Általános Iskolában berendezett szavazókörben.
Leadta
szavazatát vasárnap délelőtt, nem sokkal fél tizenegy előtt Semjén
Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a főváros II.
kerületében. Semjén Zsolt felesége, édesanyja és első szavazó lánya
kíséretében gyalogosan érkezett a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban
kialakított szavazókörbe.
Leadta szavazatát Morvai Krisztina, Mesterházy Attila és Dávid Ibolya is.
10:05 Szavazólapokat akart égetni
Kivitte
a szavazóhelyiségből az átvett szavazólapokat, és azzalfenyegetőzött,
hogy elégeti őket egy választópolgár vasárnap reggelCelldömölkön, a
2-es szavazókörben. A férfi, miután szabályosan átvettea két
szavazólapot, a bizottság elnökének kérése ellenére kivitteazokat a
szavazóhelyiségből, és közölte, hogy az értesítővel együtt azépület
előtt el fogja égetni őket - mondta. A helyi választási iroda vezetője
hozzátette: a szavazatszámláló bizottság értesítette a rendőrséget,
amely ellenőrizte a helyszínt, de égetésre utaló nyomokat nem talált.
09:50 Lehet kérni segítséget
Az
a választópolgár, aki nem tud olvasni, illetve akit testi
fogyatékossága vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, más
választópolgár - ennek hiányában a szavazatszámláló bizottság két
tagjának együttes - segítségét veheti igénybe.
09:40 A fővárosban később kelnek
A
választásra jogosultak 10,23 százaléka, 816.513 ember járult az
urnákhoz a vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első
fordulójában reggel 9 óráig az Országos Választási Iroda (OVI) adatai
szerint. A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt
a legmagasabb, 12,46 százalék, ami 39.890 szavazót jelent. A
legalacsonyabb részvételi arány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt,
8,95 százalék, ebben a megyében 39.365-en voksoltak.
A fővárosban a
szavazók 8,4 százaléka, 112.765 választópolgár adta le szavazatát 9
óráig. Az 1994-es parlamenti választás első fordulójában 9,80 százalék,
a 2002-es választáson 8,81 százalék szavazott 9 óráig. A négy évvel
ezelőtti parlamenti választás első fordulójában a választásra
jogosultak 11,39 százaléka voksolt 9 óráig.
09:10 Orbán is szavazott
Leadta
szavazatát Orbán Viktor, az országgyűlési képviselő-választás első
fordulójában vasárnap; a Fidesz elnöke Budapest XII. kerületében, a
Zugligeti Általános Iskolában voksolt. A pártelnök, kormányfőjelölt
reggel 8 óra után pár perccel feleségével és két legidősebb gyermekével
érkezett a szavazókörbe, ahol jelentős sajtóérdeklődés mellett,
kéttucatnyi fotós és operatőr előtt dobták be szavazólapjukat az
urnába. Orbán nyilatkozott is, de hogy mit, az a kampánycsend miatt
csak este közölhető.
08:00 Besegítettek a tűzoltók
Az
egyetlen szokatlan esemény az volt, hogy a tűzoltóság áramfejlesztője
segítségével sikerült csak a világítást megoldani reggel hat órára a
soproni 21. számú szavazókörben. A soproni szavazókörben - és környékén
- hajnalban azért nem volt áram, mert egy baleset során Sopronkőhidánál
kidőlt egy villanyoszlop.
07:30 Megkezdődött
Pártokra, képviselőjelöltekre szavaz ma az ország, a hatodik szabad országgyűlési választások első fordulójában. A több mint 3100 településen kialakított csaknem 11 ezer szavazókör reggel 6 órakor rendben megnyitott. Este 7 óráig várják a mintegy 8 millió választásra jogosultat, köztük több mint 100 ezer első választót. A nem hivatalos eredményeket várhatóan este 11 óra körül ismertetik az Országos Választási Központban. A szombaton megkezdődött kampánycsend a szavazókörök bezárásáig, vasárnap este hét óráig tart.
atv.hu / MTI / FH

