Bánó András a politikai és közéleti televíziós programok évtizedek óta ismert műsorvezetője. 1974-ben kezdett televíziózni előbb a Telesportnál majd a TV Híradó sportriportereként, majd évek alatt az egyik legismertebb szakemberré vált a hiradós műfajban. 1990-ben lett a Magyar Televízióban a Híradó főszerkesztő-helyettese, majd 1991 és 1993 között annak a Pulitzer emlékdíjjal kitüntetett Egyenleg-nek lett a főszerkesztője, amely a magyar híradózásban korszakalkotó jelentőségűvé vált, s amelyet 1993 őszén felszámoltak.

Az MTV-ből történt jogtalan eltávolítását követően 1994 őszétől létrehozta az Objektív című napi háttérműsort, melyet 1996 decemberében szüntettek meg. Részt vett a Csak ülök és mesélek, a Stúdió valamint a Premier című MTV-s műsorokban is, mint riporter és műsorvezető. Kis kitérő után 1999. január 1-től a Napkelte című műsort vezette, ahonnan 2008. februárjában eltávolították. 2008 márciusától az ATV műsorvezetője.

Kapcsolódó videók

ATV műsor

2010-09-03