Pénteken reggel hat órakor leállt a Malév. A légitársaság több ezer utasa rekedt külföldön és a Liszt Ferenc repülőtéren. Péntek este elindult az első utasszállító a lízingcég írországi telephelyére. Percről percre.
Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója 2012. február 3-án, reggel hat órakor írt drámai hangvételű tájékoztató levelet a légitársaság leállásáról. Olvassa el itt!
Tízezer adag étel, tea, több tonna ruha és tűzifa: a kemény tél miatt az egyház szétosztja vészhelyzetre tartalékolt készleteit.
Hozzátette: Irán bárkit támogatni fog, aki a zsidó állam ellen kíván harcolni.
A forint kisebb-nagyobb kilengésekkel szerda óta tartja árfolyamát, miután komoly pozitív fordulat következett be a nemzetközi befektetői hangulat alakulásában.
A Hainan légitársaság a rossz piaci körülmények miatt felhagyott a Malév megvásárlásának szándékával – olvasható a Beijing Business Today kínai nyelvű napilap csütörtöki számában.
Ezen kívül szintén forráshiány miatt felfüggesztenék a 3-3 százalékos önkéntes nyugdíjpénztári, illetve az egészségpénztári hozzájárulás fizetését is.
Patai Mihály közlése szerint január közepén a végtörlesztés miatti veszteség 143 milliárd forint volt.
A meghívásos versenyen 2005 és 2008 után harmadik alkalommal vehet részt a jelenlegi legjobban rangsorolt magyar játékos, Póta Georgina.
Az indiai Narain Karthikeyan pénteken aláírt a spanyol HRT csapathoz, ezzel teljessé vált a Forma-1 2012-es idényének mezőnye.
Hatodik alkalommal rendezik meg vasárnap a Cellect Aréna Kupát, melyen 12 magyar csapat méri össze erejét.
Február végén indul Indiában a profi labdarúgó-bajnokság. Az új pontvadászat egyik húzóneve a 38 éves Fabio Cannavaro. Hat hétre félmillió dollárt kap.
A cég tiszta lappal, a mostani menedzsmenttel sikeresen működhetne, hiszen a Malévot is sikerült üzemi veszteség nélkül működtetniük.
Ha ez így történik, akkor a kormány is el fog feledkezni egy új nemzeti légitársaság létrehozásáról.
Sem az ötéves szakmai gyakorlat, sem a 62 éves nyugdíjkorhatár ötlete nem tőlük származik.
Munkát, kenyeret! –jelszóval szervez éhségmenetet több borsodi polgármester és civil. Gyalog jönnek fel Miskolcról Budapestre, mínusz 20 fokban.
A pártok támogatottságában nincsen változás a Medián szerint. Emelkedett a miniszterelnök népszerűsége, Schmitt Pálé csökkent.
Az első külföldi járat 1947-ben indult Bukarestbe, az első külföldi menetrendszerű járat úticélja a csehszlovák főváros, Prága volt.
Kóstolóval egybekötött nemzetközi cukrászati bemutató lesz a hét végén.
Kiderült, hogy az "izraeli katonát" és "palesztin kislányt" ábrázoló, a világot napok alatt bejáró fotó egy ordas hamisítvány.
A 34 éves áldozat házába valósággal berobbant egy sportkocsi, melynek sofőrje a rendőrök elől menekült, egyelőre sikeresen.
1 millió 238 ezer magyar él Romániában, a kisebbség a lakosság 6,5 százalékát teszi ki - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Az atv.hu Facebook oldalán publikált cikkeinkre érkező bejegyzésekből tallózunk.
A magyar szélsőjobboldali párt több vonatkozásban eltér a nyugat-európai modelltől: ultranacionalista, antiliberális, homofób, romaellenes és antiszemita.
Ő biztosan nem csatlakozik a DK-ba belépő volt SZDSZ-esekhez.
Sokan éppen azért vállalnak külföldi munkát, mert elegük van abból, hogy hálapénzből kell megélniük.
Január 1-jétől megszűnt a rokkantsági nyugdíj, március 31-étől pedig utazási kedvezményekre sem lesznek jogosultak az öregségi nyugdíjkorhatár alatti rokkantnyugdíjasok.