Hírek, fotók, videók! Kattintson, lájkoljon minket és ossza meg a véleményét az atv.hu Facebook-oldalán is! Az atv.hu heti kérdésére pedig szavazzon a nyitólapon!


A damaszkuszi vezetés a nap folyamán azzal fenyegetőzött, hogy egy Szíria elleni nemzetközi katonai beavatkozás esetén bevetné a vegyi fegyvereket, ugyanakkor azt állította, hogy saját országának civil lakossága ellen nem alkalmazna ilyeneket.
  
"Tekintettel a rezsim vegyifegyver-készleteire, továbbra is világosan értésére adjuk Asszadnak és környezetének, hogy a világ figyel és hogy a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok felelősségre vonja őket, ha elkövetik azt a tragikus hibát, hogy bevetik ezeket a fegyvereket" - hangsúlyozta Obama Renóban, a legnagyobb amerikai veteránszervezet, a Külföldi Háborúk Veteránjai (VFW) éves kongresszusán.
   
A felkelők tudják, hol vannak a vegyi fegyverek

Közben a szíriai felkelők azzal vádolták meg a kormányt, hogy vegyi fegyvereket szállított az ország határának közelében lévő repülőterekre. A Szabad Szíriai Hadsereg keddi közleményében azt írta: pontosan tudják, hogy a kormány hova szállította, és hol tartja ezeket a fegyvereket. A szövegből nem derült ki, hogy melyik határhoz szállították a vegyi fegyvereket. "Értesüléseink szerint a rendszer megkezdte ezeknek a tömegpusztító fegyverkészleteknek az áthelyezését, hogy nyomást gyakoroljon a régióra és a nemzetközi közösségre - áll a felkelők közleményében.

Az amerikai elnök egyébként hangoztatta, hogy megtartotta a 2008-as választási kampánya során tett választási ígéreteit. Külön hangsúlyozta az iraki háború befejezését, az általa 2011-ben elrendelt, Oszama bin Ladent likvidáló kommandós akciót, valamint az afganisztáni csapatkivonás megkezdését. Rámutatott, hogy kormánya a hazatérő veteránok alkalmazására ösztönzi a magánszektor munkaadóit.   
  
A Rasmussen Reports vasárnap nyilvánosságra hozott felmérése szerint egyébként az elnök leendő republikánus kihívója, Mitt Romney a veteránok körében 59:35 százalék arányban vezet Obamával szemben a népszerűség tekintetében. Romney kedden szólal fel a VFW-tanácskozáson és a várakozások szerint kifejti külpolitikai programját, majd ezután egy Nagy-Britanniát, Izraelt és Lengyelországot érintő körútra indul.

Börtönlázadások

Közben a szíriai hadsereg folytatta az összecsapásokat a felkelőkkel a fővárosban Damaszkuszban, valamint a második legnagyobb városban, Aleppóban, ahol igyekeznek helyreállítani a kormányzati befolyást – írta a BBC hírtelevízió internetes portálja. A zűrzavarra jellemző, hogy több börtönben is lázadás tört ki, egy aleppói fegyintézetben pedig kilenc rab életét vesztette, amikor több fegyenc kitörést kísérelt meg.

Egy homszi börtönben pedig az ellenzék szerint több fegyvertelen fegyőr átállt a rabok oldalára, akik ülősztrájkba kezdtek a fegyintézetben uralkodó „katasztrofális humanitárius állapotok” miatt. Szíriai ellenzékiek szerint a kormányerők a börtön ostromára készülnek, ezért nemzetközi segítséget kértek a rabok „tömeges kivégzésének” a megakadályozásához.

Az állami média szerint a kormány keddre visszaszerezte a főváros nagy része felett azt ellenőrzést, ahol a felkelők a múlt héten átvették az irányítást. A televízióban több olyan kerületet bemutattak, ahol ismét a hadsereg az úr, sok felvételen lehetett holttesteket látni – ezek, az állami televízió tálalása szerint „terroristák”, akikkel harc közben végeztek.

1260 halott 48 óra leforgása alatt

A Szabad Szíriai Hadsereg a damaszkuszi „hadművelet” mellett Aleppóban is komoly csapatösszevonásokat hajtott végre. A felkelők még kedd hajnalban is harcoltak Szíria kereskedelmi fővárosa több kerületének a visszafoglalásáért küzdő kormánypárti csapatokkal, akik tüzérségi eszközökkel is lőtték a „renitens” kerületeket.

Megfigyelők szerint vasárnap óta legalább 1260 ember életét vesztette – ez pedig a szíriai kormányellenes felkelés történetének az eddigi legvéresebb hete.

1,5 millió hajléktalan

A halálos áldozatok mellett nem szabad elfelejteni az otthonukat elvesztő tömegeket sem, akik javarészt Törökországban, valamint Irakban keresnek menedéket. A menekültek javarészt gyermekek. A szíriai Vörös Félhold (a Vöröskereszt muszlim megfelelője – a szerk.) becslései szerint mintegy 1,5 millió ember vált hajléktalanná a közel-keleti országban, 115 ezren pedig a határokon túl kerestek menedéket.

             Szíriai menekültek Törökországban.

Vasárnap a Szíriai Emberi Jogi Megfigyelő központ kiadta legfrissebb jelentését, amelyben az áll, hogy a tavaly március óta zajló forrongásban legalább 19 ezer ember életét vesztette (ebben a számban nincs benne a vasárnap óta meggyilkolt 1260 fő – a szerk.).

Szíria szerint az erőszakért „külföldiek” által támogatott, „fegyveres terrorista csoportok” felelnek.

atv.hu / MTI