Putyin hétfő délután találkozik Benjamin Netanjahuval, a négyszemközti megbeszélést egy tágabb körű tárgyalás követi, miniszterek körében. A látogatás többi izraeli állomása már inkább szimbolikus jelentőséggel bír: a Vörös Hadsereg tiszteletére emelt emlékmű felavatása a náci Németország legyőzése miatt, állami vacsora Simon Peresz izraeli elnökkel és egy betlehemi látogatás.

A Putyin-Netanjahu megbeszélés várható témája Irán és Szíria lesz, mivel a két országnak rendkívül eltérő véleménye van ezekben a kérdésekben. Míg Izrael szerint a világhatalmak és Irán között zajló tárgyalások nem vezetnek sehová, csak több időt adnak Iránnak, hogy előrevigye atomprogramját, addig az orosz vélemény szerint több időt kell adni a diplomáciai folyamatoknak.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter múlt héten úgy nyilatkozott az orosz televíziónak, hogy annak érdekében, hogy az iráni kérdés megoldódjon: „szükséges, hogy távol tartsuk magunkat minden Iránnal szembeni erőszakkal való fenyegetéstől és fel kell hagyni azzal a gondolkodásmóddal, hogy a tárgyalások megbuktak”. Szíriával kapcsoltban az izraeli vezetők elítélték a vérontást és felszólították Basar Asszád szíriai elnököt, hogy mondjon le, ezzel szemben Oroszország politikai és katonai támogatásban részesíti a rezsimet.

A véleménykülönbségek ellenére Ehud Barak izraeli védelmi miniszter múlt héten úgy nyilatkozott a The Washington Postnak, hogy úgy véli, az oroszokat „meg lehet győzni egy őszinte, egyenes tárgyaláson, hogy együttműködjenek Szíriával kapcsolatban”. Majd hozzátette, hogy Oroszországnak „nagy szerepe lehetne abban, hogy segítenek megoldani a szíriai kérdést”.

Kedden az orosz elnök Betlehembe utazik, ahol felavat egy orosz kulturális központot, találkozik Mahmud Abbász palesztin vezetővel, majd Jordániába megy, ahol Abdullah királlyal találkozik.

Izraelt és Oroszországot szoros kulturális kapcsolat fűzi össze, Izraelben jelenleg több mint egy millió bevándorló él, akik a Szovjetunió egykori területéről érkeztek. Putyin volt az első orosz elnök, aki 2005-ben Izraelbe látogatott, Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok elnöke mindeddig nem járt Izraelben.

atv.hu / BBC / Jpost.com