Három évvel ezelőtt egy floridai gyűlésen Santorum azt mondta: „Egyátalán nem politikai háború zajlik. Nem is kulturális háború. Ez egy szellemi háború. A Hazugságok Atyja, a Sátán pedig szemet vetett a jó, tisztességes, erős és befolyásos országra, az Egyesült Államokra.”

A beszédet a hétvégén kapta fel a média és kapott egyre nagyobb nyilvánosságot, amikor megkérdezték róla Santorumot és úgy válaszolt: „Hiszek a jóban és a rosszban. Ki így, ki úgy, de a hit embere hisz a jóban és a rosszban, és ha ez kizáró tényező lenne, akkor csak nagyon kevés személyből lehetne kiválasztani, hogy ki induljon az elnöki pozícióért”. Amikor arról kérdezték, hogy még mindig úgy gondolja, hogy a Sátán támadja Amerikát, Santorum a kérdést irrelevánsnak nevezte, „ahhoz képest, amiről ma Amerikában beszélni kell”.

„Ha továbbra is régi beszédeket akarnak előásni, amelyeket vallási csoportok előtt mondtam, tegyék csak, de én folytatom azzal az üzenettel, amelyről az amerikaiak ma beszélnek” – mondta a jelölt. „Ez pedig a munkahelyek megteremtése, az országunk biztonságosabbá tétele és igen, beszélnünk kell azokról az erőkről is, amelyek világszerte ártani akarnak Amerikának, és akár fogadhatnak is arra, hogy levadászom őket.”

A Gallup közvélemény-kutató legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Rick Santorum republikánus elnökjelölt növelte előnyét, és a korábbi pennsylvaniai szenátor mintegy 10%-kal vezet riválisa, Mitt Romney előtt. A regisztrált republikánusok mintegy 36%-ka támogatja Santorumot, míg csak 26%-uk Romney-t. Mindkét jelölt erőteljes negatív kampányt folytat egymás ellen, ahogyan készülnek a következő államokban tartandó fordulókra. Arizonában és Michiganben is fej-fej mellett halad a két jelölt.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu /National Journal, CNN