Ali Hamenei ajatollah, Irán vallási vezetője a webkettőt is kontrollálja.
A kormány technikai szakemberei korábban bejelentették, hogy egy helyi, zárt Internetet kívánnak felállítani, amely hasonló egy irodában használatos intranethez, amiben korlátoznák számos népszerű oldal elérhetőségét. Az úgynevezett „Nemzeti Internet” bármikor elindulhat és a következő három évben tervezik a teljeskörű bevezetést. Ennek oka a hatóságok szerint, hogy megelőzzék azt, hogy „Irán nyugati ellenségei kémkedjenek az iráni állampolgárok után”.
Az iráni hatóságok megvádolták az amerikai székhelyű Google-t, Twittert és Microsoftot, hogy kikémlelik az iráni online trendeket, keresési toplistákat, közösségi kapcsolatokat és az e-maileket. „Ellopják az emberek információit és a saját céljaikra használják fel” – mondta Reza Taghipour, a kommunikációs és információ-technológiai miniszter. „A Nemzeti Internettel megvédhetjük a családok privát szféráját”- tette hozzá.
Az említett Internetes cégek tagadták ezeket a feltételezéseket. Az iráni felhasználók attól tartanak, hogy a „Nemzeti Internet” bevezetésével elvágják őket a világ többi részétől és lehetővé teszi a hatóságok általi, magasabb szintű megfigyelést.
Egy magát „Sunich”-nak nevező hacker bevallotta, hogy ő tört be tavaly szeptemberben a Google és a Yahoo oldalaira, különböző biztonsági kulcsokat ellopott, majd azokat átadta az iráni hatóságnak. Majd azt nyilatkozta: „meg kell büntetni azokat, akik együtt dolgoznak a nyugati titkosszolgálatokkal”, a hacker szerint az iráni hatóságnak meg van a joga arra, hogy meghatározza, kik dolgoznak külföldi kémügynökségekkel”.
Országszerte számos blogger és aktivista ellen adtak ki elfogatóparancsot. Szajid Malekpur, egy 36 éves iráni-kanadai web-fejlesztő kivégzésére vár, miután halálra ítélték „pornográf anyagok terjesztéséért”. Malekpur állítja, hogy ő csak egy feltöltő oldalt hozott létre, amelyre mások töltöttek fel ilyen tartalmat.
Az iráni kiber-rendőrség múlt héten több Facebook-felhasználót letartóztatott, akik online „Szexis vagy nem?” szépségversenyt rendeztek. A hatóságok prostitúció népszerűsítésével vádolják őket. Az országban most már csak a hivatalos hírügynökségek hírei olvashatóak.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / The Washington Post
