Pénteken Aleppóban is robbantottak, itt legalább 11-en meghaltak és sokan megsebesültek a két robbantásos merényletben - jelentette a szíriai állami televízió. A tv jelentése szerint "terroristák" voltak az elkövetők. Az ad-Dunjá magántelevízió értesülései szerint legkevesebb tizenegyen haltak meg. A második legnagyobb szíriai városban a katonai biztonsági szolgálat egyik épülete és a rendfenntartó erők székhelye ellen irányultak a támadások - fűzték hozzá a híradások, amelyek szerint az áldozatok között civilek és katonák egyaránt vannak. Az állami tv-csatorna felvételein vértócsákban heverő szétszaggatott holttestek voltak láthatóak egy ötszintes megrongálódott épület előtt, miközben a mentők emberi testrészeket szedtek össze.
Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) elnöke szerint a Szíria egyik gazdasági központjának számító Aleppóban három robbanás történt pénteken. A Szíriai Forradalom Általános Hivatala (SRGC) nevű ellenzéki szövetség szerint a merényletek mögött a demokráciaköveteléseket elutasító damaszkuszi rezsim áll. A várost eddig viszonylag megkímélték a március óta tartó népfelkelés következtében zajló erőszakcselekmények.
A szíriai elnök azonban rendszeresen visszautasítja a vádakat, hogy civileket támadna a hadsereg, Bashár el-Asszad szerint fegyveres bandák próbálják a kormányt destabilizálni és ők ezeket támadják.
Az állami televízióban csütörtökön közölték, hogy fegyveres terroristák hét gránátot lőttek ki Homsz városára a korareggeli órákban, de esetleges károkról nem számoltak be. A televízió ezután embereket mutatott, akik állítólag a város lakói és arról meséltek, hogy fegyveres bandák vették tűz alá az otthonaikat és az iskolákat.
Közben minden más beszámoló, amely az országból érkezik, teljesen más történetet mond el. Ellenzéki aktivisták szerint Homsz városát a szíriai hadsereg ostromolja, tankokkal és gránátokkal, szinte percenként. Arról is beszámoltak, hogy sokan az utcán véreznek el az orvosi segítség hiánya miatt, miközben mesterlövészek rejtekhelyekről lövik a civileket.
Több internetes portálon napvilágot láttak olyan videók, melyeken épületek bombázása látható, a háttérben pedig fegyverropogás hangjai hallhatók. Közben orvosi szervezetek szerint a Szíriában tevékenykedő orvosok arról számoltak be, hogy a kórházak, klinikák és az egészségügyi dolgozók is célpontjai a hadseregnek.
Homsz városának szatellitképe egyébként teljesen más képet mutat, mint a 2010. augusztusi állapotok szerinti. Jelenleg a város sok részén kiégett épületeket, felrobbantott tetőket és üres utcákat látni, míg a másfél évvel ezelőtti képeken az utcák tele voltak járművekkel, a háztetők pedig érintetlenek voltak.
Néhány nappal ezelőtti videó, a feltöltő leírása szerint Homsz városát látni a képeken
Közben Cathrine Ashton bejelentette, hogy "Oroszországnak szembe kell néznie a szíriai valósággal, a hatalom általi véres leszámolással”. Az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője csalódott, amiért Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozattervezetét, amit amúgy az Arab Liga országai készítettek elő.
Az arab országok komolyabb fellépést sürgetnek a szíriai népirtás ügyében, ahogy a szomszédos Törökország is. Ahmet Davutoglu külügyminiszter washingtoni nyilatkozata szerint a világ "nem nézheti ölbe tett kézzel a tömegmészárlást".
Törökország szerdán bejelentette, hogy megpróbál a lehető legrövidebb időn belül nemzetközi konferenciát szervezni a szíriai válság békés rendezéséről. "Ha az ENSZ nem cselekszik, akkor szükségünk van egy másik nemzetközi körre, amely kifejezésre juttatja, hogy szolidáris a szíriai néppel, és tiltakozik a vérontás, a tömegmészárlás miatt" - mondta Daoutoglu.
Szakértők: hosszú és véres konfliktusra kell számítani
Az atv.hu-nak két neve elhallgatását kérő Közel-Kelet szakértő úgy nyilatkozott, hogy várhatóan hosszas és véres konfliktusra kell számítani Szíriában. Mint mondták, rendkívül összetett országról van szó, tekintettel arra, hogy például legfőképp szunniták tüntetnek a rendszer ellen, de a rendszert támogató, sikeres üzletemberek között szintén jelentős számban lehet szunnitákat találni. Arról nem is beszélve – folytatták – hogy az elnök ugyan veszített a hatalmából, de továbbra is ő parancsol a hadseregnek.
Az orosz és kínai álláspontról úgy vélekedtek, hogy a két ország a saját érdekei mentén szavazott, de Moszkva feltehetően – Szergej Lavrov külügyminiszter héten tett látogatása során – arra figyelmeztette Damaszkuszt, hogy „segítsen az oroszoknak, hogy segíthessenek”. Hozzátették: Oroszország számára fontos az arab világban a pozitív imidzs fenntartása, ezt azonban – a népi felkelőkkel szemben véres eszközöket alkalmazó – Asszad támogatása miatt könnyen elveszíthetik, így – vélekedtek a szakértők – nem valószínű, hogy Oroszország sokáig ki fog tartani a vétó mellett.
A szakértők Líbiával párhuzamot vonva elmondták: Moammer Kadhafi megdöntésében a NATO beavatkozása játszotta a főszerepet, de jelenleg Szíriával kapcsolatban nem látják ennek a lehetőségét. Sőt, a többnemzetiségű országban – vélekedtek – az összetett konfliktus végén akár Asszad is kikerülhet győztesen.
ML - atv.hu / CNN / MTI

