Homszban több kerület a lázadók uralma alatt áll. Szíria harmadik legnagyobb városa a Bassar el-Asszad elnök uralmának megdöntésére irányuló lázadás központja. Aktivisták szerint a csütörtök hajnalban újra kezdődött bombázások három teljes család életét is kioltották. Szemtanúk szerint szerdán tankokkal, aknavetőkkel, ágyúkkal és géppuskákkal lőtték a várost. A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű szervezet szerint több mint ötvenen meghaltak.

„A helyzet kétségbeejtő. Nincs élelmiszer, víz és orvosi segítség. Az orvosok összeesnek, miután öt napja megállás nélkül kezelik a sebesülteket” – közölte Omar Séker homszi lakos. Szíria kitiltotta a külföldi médiát, ezért a sebesültek száma független forrásból nem erősíthető meg.

A hadsereg azonban állítja: külföldi támogatású fegyveres csoportok ellen küzdenek. Állításuk szerint az utóbbi hónapok során Homszban és Szíria más részein is dezertőrök csatlakoztak a lázadókhoz.

Ban Kimun ENSZ-főtitkár szerint az bátorította fel Damaszkuszt, hogy az ENSZ-ben nem sikerült döntésre jutni. A nemzetközi közösség nehezen találja a válság megoldásának módját, miután Oroszország és Kína a múlt héten megvétózta az arab és európai országok Asszad hatalmának békés átadására és a felügyelt átmenetre vonatkozó megoldási javaslatát.

atv.hu / BBC