„Nincs szándékomban, és nem is vágyok arra, hogy ennek az országnak a pásztora legyek.” – mondta beszédében…. Őszinte leszek Önökhöz, jobban kellene igyekezniük annál, mint ahogy jelenleg teszik. Sok tennivaló akad még a gyülekezetekben, de ezt Önökre hagyom. Viszont ez nem azt jelenti, hogy nem fogok kiállni és harcolni azokért a morális értékekért, amelyeken ez az ország alapul”.
Santorum röviden megemlítette a Missouri, Minnesota és Colorado államokban aratott győzelmét, és elmondta, hogy élete során már többször hasznot húzott abból, hogy alábecsülték.
Beszéde során megvádolta Obama elnököt, hogy korlátozza az amerikaiak vallásszabadsághoz való jogát azzal, hogy kötelezővé tette minden egészségbiztosítást nyújtó intézmény számára, (köztük a katolikus kórházaknak és egyetemeknek is), hogy finanszírozzák a fogamzásgátlást. „A vallásszabadság nem csak gyülekezés, és az istentiszteleten való részvétel szabadságát jelenti, hanem azt a szabadságot, hogy az ember a saját hite szerint élje a hétköznapjait” – mondta Santorum.
Kampányában most először említette a kaliforniai bíróság döntését, amely szerint az, hogy az állam betiltotta a homoszexuális párok házasságát, alkotmányellenes. Santorum szerint ez azt jelenti, hogy mindenki, aki ellenzik az azonos neműek házasságát, „bigott”. „Hol van ebben a tolerancia?” – tette fel a költői kérdést hallgatóságától, majd a döntést „a baloldal intoleranciájának” nevezte.
Az elnökaspiráns azért utazott Texasban, hogy további támogatásokat gyűjtsön Dallas környékén.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
atv.hu / ABC News

