Az Egyesült Államok budapesti képviseletén az atv.hu megkeresésére Bradley Hurst sajtóattasé nevében cáfolták, hogy a nagykövet asszonyt "visszarendelték" volna Washingtonba. A nagykövetség szerint Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszon olyan konzultáción vett részt a múlt héten, amely bármely nagykövet számára rutinnak számít. „A State Department fontos ügyekben rendszeresen kikéri kormányon kívül dolgozó szakértők véleményét is. Valamennyi nézőpont véleményét kikérjük” – írják. Hozzátették: "ami a résztvevők kilétét illeti, ilyen részleteket nem szoktunk megosztani. Az ilyen típusú konzultációk az általunk végzett munka megszokott részét képezik".
Balázs Péter: örülök, hogy Lázár János elment Berlinbe Canossát járni. Az ügyben megkerestük Balázs Péter egykori külügyminisztert, aki a nagykövetséghez hasonlóan vélekedett: minden állam szíve jog, hogy tanácskozzon, naponta tartanak ilyen kormányzati megbeszéléseket különböző témákról, kétoldali kapcsolatokról - mondta. „Hazai viszonylatban különösen jó példa erre a magyar-szlovák viszony kiéleződése 2009-ben, Sólyom László köztársasági elnök ügyében. Akkor szinte naponta tartottunk egyeztetést Szlovákiáról, elemeztük a helyzetet” – mondta a magyar diplomácia egykori vezetője. Azzal kapcsolatban pedig, hogy Szapáry György nagykövet nem kapott meghívást, a volt külügyminiszter azt mondta: egy kormányzat általában akkor hívja meg a másik ország nagykövetét, ha közlendője van vele. Hozzátette: az ehhez hasonló kormányzati értekezletekre szokás meghívni saját szakértőket is, egy magabiztos külügyminisztérium pedig meghallgatja a véleményüket. Balázs Péter egyébként nem hiszi, hogy bármiféle külső vélemény befolyásolhatja a State Department döntéseit. Aláhúzta: abszolút rutinmegbeszélésről lehetett szó, és azért kellett hazamennie a nagykövetnek, mivel a magyar helyzet fontos.
Hozzátette: Washingtont érdekli Magyarország, mert nem sok más országban hoztak 365 törvényt 1 év alatt, valamint nem sok ország „borogatta meg a demokrácia intézményeit” – rámutatott azonban arra is, hogy ugyanígy értekeznek az amerikai fővárosban Szíriáról és Észak-Koreáról is, illetve megjegyezte: számunkra jó, ha legfőbb szövetségesünk – aki a NATO szerződés értelmében élete árán is megvédene minket egy agresszió esetén – odafigyel ránk.
Arra a kérdésünkre, hogy Washingtonba begyűrűzött-e a kormányzat puhuló kommunikációja, a volt külügyminiszter azt felelte, hogy nem puhulásról kell beszélni, mert ami most történt, az legalább 180 fokos fordulat. Balázs Péter az IMF-re utalva megjegyezte: eddig fekete volt, most hirtelen fehér lett. Ez totális fordulat – húzta alá – de a jó irányba, mert most fordult abba az irányba, ami az országnak az érdeke: hogy ne menjünk csődbe. "Örömmel látom, hogy Lázár János Berlinbe is elment Canossát járni, ahol egy teljesen új retorikával próbál a kormány a német fél részéről támogatást nyerni" – összegezte a volt külügyminiszter.
Az ügyben telefonon kerestük a Magyar Külügyminisztériumot, ahol írásban kérték a kérdéseinket. A délelőtt feltett kérdésünkre még nem érkezett válasz.
További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.
Molnár László - atv.hu
