Szergej Lavrov orosz külügyminiszter külbiztonsági hivatalvezetőjével együtt repült kedden Damaszkuszba, hogy egy olyan tervet dolgozzanak ki, amelynek segítségével Basár el-Asszád elnök stabilizálhatja a helyzetet. Lavrov szíriai látogatására néhány nappal azután került sor, hogy Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában azt a kezdeményezést, amely a szíriai erőszaknak kívánt véget vetni. Moszkva szerint tárgyalásokkal kell elejét venni az erőszaknak és Lavrov szerint Asszád készen áll arra, hogy ezen dolgozzanak. Asszád izraeli lapinformációk szerint elkötelezettségéről tett bizonyságot az orosz külügyminiszternek, arról, hogy kész együttműködni az ellenzékkel és független szereplőkkel, valamint „minden olyan kezdeményezéssel, amely elősegíti Szíriában a stabilitást”.

Az ellenzék azonban cáfolja azt, hogy Asszad elnök elkötelezett lenne az országot vérbeborító erőszak leállítására – gyakorlatilag még az orosz külügyminiszter látogatása alatt is folytatták a kormányzati erők Homsz bombázását és a civil lakosság elleni erőszakot. Szerda reggel pedig újból megszólaltak az ágyúk – adta tudtul a brit BBC. A hírportál ellenzéki aktivistákra hivatkozva azt írja, hogy újabb negyven ember életét vesztette a bombázásban. A csatorna bejrúti tudósítója hozzátette: nem minden áldozat köthető közvetlenül a tüzérségi támadáshoz, vannak olyanok – mint például 18 koraszülött az egyik homszi kórház inkubátoraiban – akik az áram hiánya miatt vesztették életüket, másokat pedig – ahogy az három család esetében történt – kormánypárti bandák koncoltak fel otthonaikban.

Amerika újabb szankciókkal bénítaná meg Damaszkuszt

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter a CNN amerikai hírcsatornának kedden azt nyilatkozta, hogy Washington más országokkal összefogva szoros régiós és nemzeti szankciókat tervez kivetni Szíriára, hogy megszüntesse a támogatásokat és a fegyveres szállítmányokat, amelyek hozzájárulnak a rezsim háborújához. „Fel fogjuk tárni, hogy kik támogatják a diktatúrát, és küldenek oda fegyvereket, amelyeket védtelen szíriaiak ellen használnak, beleértve a nőket és gyermekeket” – mondta az amerikai külügyminiszter. „Egy demokratikus Szíriáért fogunk küzdeni a baráti országokkal, ezért támogatjuk az ellenzék békés politikai terveit a váltásra” – húzta alá Clinton nyilatkozatában, ambátor nem részletezte, hogy milyen országok fognának össze a cél érdekében, és hogy pontosan mit is terveznek tenni Asszád megbuktatása érdekében.

A Pentagon már tervezi a forgatókönyveket

A Pentagon, valamint a közel-keleti térségért és Közép-Ázsiáért felelős amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM) megkezdte az amerikai haderő képességeinek előzetes áttekintését arra az esetre, ha Barack Obama elnök utasítást adna különböző lehetőségek kidolgozására Szíriával kapcsolatban - jelentette kedden a CNN hírtelevízió. A CNN két, meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőre hivatkozva közölte, hogy noha az Egyesült Államok továbbra is a diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlásra összpontosít, a katonai vezetés "felmérő gyakorlatot" tart annak feltérképezésére, milyen kapacitások állnak rendelkezésre a térségbeli egyéb amerikai katonai feladatokban lekötötteken felül. A két tisztségviselő szerint az effajta tervezés "tipikus a Pentagonnál".
  
A Pentagon szigorúan figyeli a szíriai fejleményeket. Nem is végezné a feladatát, ha nem közölné elképzeléseit" - nyilatkozott az egyik kormányzati tisztségviselő. - Mindazonáltal nem született döntés semmilyen szíriai katonai beavatkozásról - tette hozzá. A CNN szerint ilyen esetekben a katonai vezetés az összes lehetőséget megvizsgálja, a humanitárius segítségnyújtástól kezdve az ellenzéki csoportok támogatásán át a közvetlen katonai csapásig. Ez utóbbi lehetőséget a két kormányzati vezető "valószínűtlennek" nevezte.

Asszadot uralmának végére figyelmeztette az USA
  
"Az ön napjai meg vannak számlálva" - mondta szavait a szíriai vezetőhöz intézve a hírtelevízióban Susan Rice, az amerikai ENSZ-misszió vezetője. - "Itt az ideje, sőt, elmúlt az az idő, hogy ön felelősségteljesen és békésen átadja a hatalmat." "Mielőtt azonban katonai megoldásról beszélnénk, meg akarunk bizonyosodni arról, hogy minden rendelkezésünkre álló diplomáciai módszert kimerítettünk" - tette hozzá Rice.
 
"El kell kezdenünk fontolóra venni minden lehetőséget, beleértve az ellenzék felfegyverzését. A vérontásnak véget kell vetni" - jelentette ki kedden John McCain szenátor, a fegyveres testületeket felügyelő szenátusi bizottság rangidős, republikánus párti tagja. "Jelenleg nem gondolkodunk ilyen lépésen" - mondta a szíriai ellenzék lehetséges felfegyverzésével kapcsolatban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője. Mint mondta, az Egyesült Államok a szíriai lakosságnak nyújtandó humanitárius segélyről konzultál a szövetségeseivel, de ennek mikéntjéről nem nyilatkozott.
 
McCain szenátor azelőtt nyilatkozott Szíriáról, hogy a szenátus fegyveres testületeket felügyelő bizottságának több tagja megbeszélést folytatott Avigdor Liberman izraeli külügyminiszterrel. Erről a megbeszélésről nem szivárogtak ki részletek. Liberman az eszmecserét megelőzően megköszönte, hogy az Egyesült Államok megszigorította az Irán elleni szankciókat.

"200 halott" vasárnap óta

A szíriai hadsereg már a múlt hét óta lövi a lázadók egyik központjának számító Homsz városát. (Vasárnap óta ellenzéki aktivisták szerint közel 200 ember életét vesztette). A BBC homszi tudósítója arról számolt be, hogy a lakosság most attól tart: a tüzérségi előkészítést követően Basár el-Asszad megindíthatja a szárazföldi offenzívát a város ellen. A kormányzat korábban arra figyelmeztetett, hogy addig nem hagy fel a katonai műveletekkel, amíg a „rendet” helyre nem állítja.

Helyszíni tudósítók szerint a hétvégi, valamint hétfői lövetést követően a szíriai tüzérség kedden is célba vette a várost, és reggel hat óra óta dörögnek az ágyúk. Egy ellenzéki aktivista, Mohammed al-Hasszán elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy a tüzérség elsősorban a Baba Amr negyedre összpontosít, ugyanúgy, ahogy hétfőn. „Nincs áram és megszűntek a kommunikációs csatornák, még a városon belül is” – tette hozzá az aktivista.


Amatőr felvétel - a videó feltöltője szerint a szíriai tüzérség homszi bombázását látni.

Kedden a szíriai belügyminisztérium közleményében azt írta, hogy „terrorista csoportok” ellen indítottak műveleteket, és egészen addig fogják azokat folytatni, amíg helyre nem állítják a „biztonságot és a rendet” Homszban. Damaszkusz, amely tavaly március óta próbálja elejét venni a kormányellenes tüntetéseknek, azt állítja, hogy „külföldiek” által támogatott „fegyveres bandák” ellen harcol. (Közben, ahogy arról már korábban is beszámoltunk, több ezer korábbi katona állt át a felkelők oldalára, létrehozva a Szabad Szíria Hadsereget.)


Szíriai sorkötelesek, akik átálltak a felkelők oldalára.

Lavrov és a nyugati hisztéria

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke azonnali távozásra szólította fel Basar Asszad szír elnököt és felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy vessen véget a „gyilkológépezetnek”. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában azonban patthelyzet alakult ki, miután Oroszország és Kína nem hajlandó elfogadni az Asszad szír elnök távozását követelő határozatot. Moszkva indoklásában azzal érvelt, hogy elsősorban az Arab Liga által felvázolt béketerv mentén tudja elfogadni a szíriai válság megoldását. Éppen ezért Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Damaszkuszban egyeztet a szíriai vezetőkkel a „helyzet stabilizálásának a leggyorsabb lehetőségeiről”. Az orosz diplomácia feje szerint a nyugati reakció, amely elítélte a moszkvai vétót, már-már a „hisztéria” határait súrolja. (A hétvégén egyébként feldühödött szíriaiak rohamozták meg Oroszország líbiai nagykövetségét, miután Moszkva és Peking megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában a Szíriát elítélő határozatot. "Az orosz és a szír kormány ugyanannak az éremnek a két oldala. Nem törődnek az emberekkel, csak a saját érdekeikkel” – fakadt ki az egyik tüntető.)

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője, Victoria Nuland arra sürgette Szergej Lavrovot, hogy használja fel a lehetőségét arra, hogy „egyértelműen adja az Asszad-rezsim tudomására, hogy mennyire elszigetelődött, valamint bátorítsa arra az elnököt és embereit, hogy éljenek az Arab Liga kezdeményezésével és adjanak helyet az átmenetnek”. Oroszország egyébként az egyik fő fegyverbeszállítója Szíriának, és a szíriai Tartusz kikötője az egyetlen orosz haditengerészeti támaszpont a Földközi-tenger térségében.

Helyszíni tudósítások szerint Homsz lakói már tömegsírokba temetkeznek, és azt is csak az éj leple alatt, hogy elkerüljék a szíriai hadsereg támadását. A BBC szerint meg nem erősített hírek szerint a szíriai rezsim alakulatai már 1 kilométerre megközelítették a tűz alatt álló várost, és többen a szárazföldi offenzíva lehetősége miatt aggódnak.

A first lady sem hátrál meg

Ezzel párhuzamosan Basár el-Asszad felesége, Aszma Asszad kifejezte támogatását férje iránt. Az elnök feleségének az irodája egy emailt küldött a brit Times lapnak, amelyben azt írják, hogy „az elnök Szíria elnöke, nem pedig egy szíriai frakció vezetője, a first lady pedig támogatja őt ebben a szerepében”.

Ban Ki-mun ENSZ főtitkár azonban nem így vélekedik. Szóvivője, Martin Nesirky útján közölte: a szíriai erőszak „az emberiség előtt teljes mértékben elfogadhatatlan”. A Szíria miatt aggódókat, valamint a nemzetközi közösséget arra sürgette, hogy duplázzák meg a szíriai erőszak megállítására tett erőfeszítéseiket.

Obama még bízik a „nem katonai” megoldásban

Az Egyesült Államok további szankciókat vezet be Szíriával szemben és a távozásra kényszerítése érdekében fokozza a nyomást Basár el-Asszad elnök kormányára, de a szíriai válság külső katonai beavatkozás nélkül is megoldható - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az NBC televízió hétfő reggeli műsora számára adott interjújában. "Úgy gondolom, hogy számunkra nagyon fontos ezt megpróbálni anélkül megoldani, hogy külső katonai beavatkozáshoz folyamodnánk. És azt hiszem, hogy ez lehetséges" - jelentette ki az amerikai elnök az NBC Today című műsorában. Obama szerint nem minden helyzet engedi meg az olyan típusú katonai beavatkozást, amilyet az Egyesült Államok és szövetségesei Líbia ellen alkalmaztak, s amely Moammer Kadhafi eltávolításához vezetett.

Obama bizakodása ellenére az USA kivonult Szíriából

Az Egyesült Államok hétfőn bezárta damaszkuszi nagykövetségét és kivonta annak maradék személyzetét, miután a szíriai kormány nem volt hajlandó orvosolni a képviselet biztonsági aggályait - jelentette a CNN amerikai külügyminisztériumi vezetőkre hivatkozva. A médiaértesülést Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium szóvivője hétfőn hivatalosan is megerősítette. A nagykövetség 17 alkalmazottja, köztük Robert Ford nagykövet hétfőn reggel autókonvojjal, Jordánia irányába hagyta el Szíriát, további két alkalmazott pedig még a múlt héten repülőgépen távozott. A szíriai hatóságokat azután értesítették a lépésről, hogy a követség személyzete átlépte a határt.

A damaszkuszi amerikai nagykövetség személyzetének nagy részét már tavaly kivonták a közel-keleti országból, a diplomataállományt pedig decemberben tovább csökkentették. A misszió bezárása nem jelenti a korlátozott külügyi kapcsolatok megszakítását, csak azt, hogy az Egyesült Államok felfüggesztette diplomáciai tevékenységét Szíria területén. Ford nagykövet a külügyminisztériumból tartja majd a kapcsolatot a szíriai kormánnyal. Az amerikai érdekek képviseletét a lengyel követség fogja ellátni Damaszkuszban. Washingtoni források szerint egyébként várhatóan hamarosan más országok is be fogják zárni a képviseletüket. A CNN-nek nyilatkozó amerikai diplomáciai illetékesek szerint az állapotok romlása Szíriában lehetetlenné tette a követség működését és a damaszkuszi kormány képességét meghaladja, hogy "az erőszak különböző elemeit ellenőrzés alatt tartsa" az országban.

További fotók, videók, kommentek - csatlakozzon az atv.hu közösségéhez a Facebookon és a Twitteren is.

atv.hu / BBC / CNN / MTI